A világszervezet azt vizsgálja, hogy az ENSZ palesztin menekültekért felelős ügynökségének több alkalmazottja részt vett az Izrael elleni október 7-i terrortámadásában.
Izrael az UNRWA 13 ezer alkalmazottja közül 12 embert vádolt meg azzal, hogy részt vettek a Hamász palesztin terrorszervezet által elkövetett mészárlásban. Izrael az ügynökség feloszlatását követeli.
Az UNRWA libanoni képviselője, Dorothee Klaus Bejrútban újságíróknak arról számolt be, hogy a híreket követően 19 adományozó felfüggesztette a szervezet pénzügyi támogatását.
“Március elején előzetes vizsgálati jelentésre számítunk, amelyről azt feltételezzük, hogy az adományozók majd ez alapján felülvizsgálják döntéseiket az UNRWA-nak nyújtott támogatás felfüggesztésével kapcsolatban” – jelentette ki Klaus.
Az ENSZ felügyeleti hivatala végzi majd a vizsgálatot. Az UNRWA közölte, hogy hamar léptek az ügyben, hiszen a szervezet vezetője, Philippe Lazzarini elbocsátotta a feltételezhetően érintetteket, és erről tájékoztatta António Guterres ENSZ-főtitkárt, az Egyesült Államokat, valamint a további támogatókat.
Az esetet követően olyan vádak is napvilágot láttak, melyek szerint az UNRWA-nál ezen felül vagy 190 alkalmazott is kapcsolatban áll a Hamásszal vagy az Iszlám Dzsihád fegyvereseivel, ugyanakkor sem Izrael, sem más hivatalos forrás nem osztott meg erről hivatalos dokumentumokat.
Guterres még januárban az UNRWA feladatainak fontosságát hangsúlyozta, míg Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a Hamász terroristái beszivárogtak az ENSZ-szervezetbe.
Az UNRWA-t, az ENSZ első önálló ügynökségét 1949-ben hozták létre, az első arab-izraeli háború idején.
(mti)