A Hamász túszai közül legalább harmincegyen már nem élnek a családtagok szervezete szerint

A Hamász túszai közül legalább harmincegyen már nem élnek – közölte kedden a palesztin iszlamista terrorszervezet által elhurcolt izraeliek családtagjait tömörítő szervezet.

A túszok kiszabadulásának érdekében megszerveződött csoport szerint az izraeli hadsereg közölte velük a meghalt harmincegy túsz nevét is. Korábban egy külföldi újságnak harminckét halott izraeli túszról számoltak be meg nem nevezett katonatisztek.

Izraeli számítások szerint a Hamász és kisebb iszlamista terrorszervezetek jelenleg 136 elrabolt embert tartanak fogva a Gázai övezetben, de csaknem negyedüknek már csak a holttestét őrzik. Az élők egészségi állapotáról nem közölnek információt, de bejelentették több túsz halálát, és többekről rövid videofelvételeket adtak közre.

Október 7-én a Hamász terrortámadásában izraeli értesülések szerint kétszázötvenhárom embert vittek el az övezetbe élve vagy holtan, de a november végi ideiglenes fegyverszüneti és fogolycsere-megállapodás keretében közülük százöten kiszabadultak.

A továbbra is őrzött, októberben elrabolt 132 izraeli mellett a Hamász mindeddig nem adta ki két olyan izraeli katona holttestét, aki a 2014-es Erős szikla hadműveletben esett el.
Mellettük fogva tartanak még két olyan izraeli állampolgárt is, aki mentálisan beteg, és 2014-ben, illetve 2015-ben minden kényszer nélkül lépett be a Gázai övezetbe, majd a palesztinok ott túszul ejtették őket feltételezések szerint.

Az izraeli kormány két fő célt nevezett meg az Izrael és a Hamász között október eleje óta tartó háborúban: egyik a Hamász katonai erejének felszámolása, a másik pedig az elrabolt túszok kiszabadítása.

(mti)

2024, febr, 06