Miután aktuális hetiszakaszunk központi eleme a két kőtábla, és az azokon szereplő parancsolatok, így az erre vonatkozó kommentár is a két táblával foglalkozik.
A leggyakoribb dísz egy zsinagóga bejáratánál a két kőtábla. Ez szimbolizálja a zsidó hit alapjait, ez vallásunk alkotmányának alapköve a rá vésett Tízparancsolat kezdőbetűivel, vagy talán a héber ábécé számértékű betűivel.
Az Első Szentély idején a két kőtábla a Szentek Szentélyében volt elhelyezve, a Frigyládában. De melléjük helyezték a Mózes által (az aranyborjú imádásakor) eltört két kőtáblát is. Kihangsúlyozták ezzel, hogy nem a kőtábla szent, hanem a rájuk vésett Tízparancsolat, illetőleg annak szelleme.
Sokféle szempontból osztották fel a Tízparancsolatot. Legfontosabb szempont a felosztásban vallásunk alapjának két oszlopa:
1.) Isten és ember között;
2.) Ember és ember közötti törvények.
Az utóbbiak dominálnak! A tíz közül hét (!) szabályozza az ember és ember között lévő kapcsolatot. A Ne ölj! Ne lopj! Ne paráználkodj! Ne esküdj hamisan! Ne kívánd a másét! Tiszteld apádat és anyádat! – parancsolatok előírják a társadalomban élő embernek a másik féllel szemben való viselkedését. De ide sorolhatjuk a szombat törvényét is.”Ne végezz munkát se te, se gyermekeid, se SZOLGÁLÓID, stb.” . Még a rabszolgatársadalom idején is kötelesség volt nyugalmi napot adni a szolgának. “Hogy nyugodjék szolgád, mint tenmagad” .
Sokan tévedésből úgy hiszik, a két kőtábla közül az első tartalmazza az Isten és ember közötti viszonyt (mint az első, a monoteista hit) és a második az ember és ember között lévőt. Az igazság az, hogy a két csoportba tartozók vegyesen fordulnak elő mindkét táblán.
Sokan elemezték már a Tízparancsolat tartalmát és annak hatását a monoteista vallásokra. Ezúttal csak a tizedik, az utolsó parancsolattal fogunk foglalkozni.
Elsősorban meg kell értenünk, hogy a tíz Ige nem tekinthető törvény-gyűjteménynek. A “ne ölj!” nem törvény, hiszen számos esetben a parancs megszegése előírás (háború, önvédelem, büntetés, stb.). Az Ige az élet szentségét hirdeti általában, mint alaptörvényt. Annak részletezése, esetei, kivételei könyveket tesznek ki. Nem tekinthető törvénynek, ami nem cselekvésben, nem beszédben, hanem érzésben, gondolatban fejeződik ki, mint például egy Istenben való HIT. Hitért nem állítható valaki törvény elé. Így azt mondhatjuk, hogy a Tízparancsolat alapelvek sora, mintegy “alkotmánya” a belőle származó törvényeknek.
Középkori magyarázóink, Rási, Ibn Ezra, stb. a Tízparancsolatban benne találják a 613 “micvát” (Tárjág Micvot). Ennek alapján vizsgáljuk meg a tizedik, az utolsó parancsolatot. “Ne kívánd felebarátod házát, ne kívánd feleségét, szolgáját, ökrét, szamarát és semmit, ami felebarátodé”. A “kívánságért”, az irigységért, mely nem nyilatkozik meg cselekvésben, senki sem állítható törvény elé. De a Tóra-béli törvény, mely érzelmet tilt meg, jól tudta, hogy ennek betartása visszatart minden emberi bűnt , mit ember ellen követünk el. Ki a másét nem kívánja, az nem fog lopni, ölni, hazudni, hamisan esküdni, erőszakot alkalmazni, hogy elérje, amit “megkívánt”. Modern törvénykönyvben ilyen cikknek nincs helye. De a Tóra Isten nevében beszél; aki “a szíveket és a veséket vizsgálja”, vagyis aki tudja, hogy a rossz, a gonosz cselekedeteket érzelmek és gondolatok előzik meg.
Ebben különbözik a Tízparancsolat minden más törvénytől. Az emberi lélek mélyére néz, a negatív cselekvések hátterét kívánja meggátolni. Nem büntetés, vagy megtorlás a célja, hanem a helyes viselkedés biztosítása. Ezt célozza az első parancsolat is, mely hitet követel az egy Istenben, kinek ideálja az erkölcsös ember.
Hetiszakaszunk a Tízparancsolaton kívül még két érdekes részletet tartalmaz. Az első Jitró tanácsa, a közigazgatás megszervezését írja elő. Még a legjobb vezető, mint Mózes, sem képes egyedül ellátni a nép irányítását. Maga mellé kell venni “tizedeseket, századosokat, ezredeseket”, hogy azok segítsék őt bíráskodási, vezetési munkájában. Fontos előírása a Tórának, milyenek legyenek ezek a segítő társak. “Érdemes emberek, istenfélők, igazmondók, nem haszonlesők”. CSAK ERKÖLCSILEG FEDDHETETLEN EMBEREK LEHETNEK A NÉP VEZETŐI!
A hetiszakasz befejező része számításba veszi, hogy a társadalomnak törvényeken és elvont hitbeli fogalmakon kívül ceremóniákra és külsőségekre is szüksége van, hogy “felfoghassa” a felfoghatatlant. Áldozatok bemutatása nem Isten szükséglete, hanem az emberé. Ezért van szükség korlátokra az emberi szükséglet kielégítésénél. “Földből készült oltárt készítsetek nekem…, a kőoltárt ne faragott – díszített kövekből építsétek lépcsős feljárattal”. Az Istennek szóló áldozatok kerete egyszerű kell legyen. Nem ezüst, arany, vagy egyéb díszítés közelíti az emberé Istenéhez. Mert “jócselekedetet kívánok én és nem áldozatot”