Izrael katonai műveletet jelentett be a libanoni határon

Hamarosan kezdődő katonai műveletet jelentett be a libanoni határon Joáv Galant izraeli védelmi miniszter a Gázai övezet peremén állomásozó csapatoknál tett látogatásán. Azt mondta, ehhez csapatokat vonnak ki a Gázai övezetből Izrael északi részére, ahol „nagyon hamar akcióba fognak lépni az északi csapatok megerősítéséért”.

Galant közölte azt is, hogy a tartalékosokat fokozatosan leszerelik, hogy „készen álljanak, és felkészüljenek jövőbeli bevetésekre”. A miniszter a gázai harcokról azt mondta, a Hamász elleni háború „még hónapokig eltarthat”.

Nemrég arról számolt be, hogy Izrael szorosan nyomon követi a helyzetet a libanoni határon, ahol a Hezbollah síita milícia provokációkat folytat.
„Nem akarunk háborút, de készek vagyunk megbirkózni bármely helyzettel, ami északon kibontakozhat” – mondta.

Szinte naponta jelentenek összecsapásokat az izraeli hadsereg és az iráni támogatást élvező, a Hamásszal is szövetséges síita milícia között a libanoni-izraeli határon. Libanonban a Hamász is jelen van és az arab ország területéről gyakran indít rakétákat Izrael északi területei ellen.

A Hezbollah közölte, hogy – iráni gyártmányú Falak-1 rakétákat is felhasználva – tíz támadást hajtott végre izraeli állások ellen a határ mentén.

(mti)

2024, jan, 30