Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki az első fogolycsere-megállapodás alapján

Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján – jelentette az izraeli katonai rádió.

Ezért cserébe Izrael négynapos tűzszünetet tart a Hamász ellen vívott Gázai övezeti háborúban, és szabadon bocsát száznegyven olyan embert – palesztin nőket, illetve 18 év alattiakat -, akit “biztonsági okból” börtönzött be, és akinek “nem tapad vér a kezéhez”, vagyis nem vett részt izraeliek életére törő terrorakcióban.

A tűzszünet idején, naponta hat órán át Izrael drónokról sem követheti a Hamász és a többi iszlamista szervezet mozgását az övezetben. A megállapodás szerint az övezetbe beléphet élelmiszert és orvosi segélyt szállító háromszáz teherautó.
A Hamász az első ötven túsz átadása és a négy nap lejárta után a továbbiakban három napon át egy-egy újabb tűzszüneti napért cserébe, naponta tízes csoportokban szabadon engedhet további harminc izraeli túszt.

Izrael a megállapodás szerint nyilvánosságra hozza a szabadon bocsátani tervezett palesztinok nevét, de az izraeli törvények szerint szabadon engedésük ellen huszonnégy órán belül fellebbezni lehet bíróságon.

(mti, Fotó: Bloomberg)

2023, nov, 22