Hetiszakaszunkban van egy olyan mondat, ami ellenségeinket, barátainkat, sőt, saját magunkat is gondolkozásra késztet. A mondat így hangzik: “Isten felemelt ma téged, hogy kiválasztott népe legyél… és az összes népek fölé helyezett… , hogy szent népe legyél Istennek, ahogy azt megmondta.”
Ellenségeink – természetesen – azzal vádolnak minket, hogy fajgyűlölők, világuralomra törők vagyunk. A “Cion bölcseinek jegyzőkönyve” ebben a mondatban látta igazoltnak hamis vádjait. Az idegenekkel való házasság tilalmát úgy értelmezték a nürnbergi fajvédő törvények bevezetésénél (1935-ben) a nácik, hogy “a zsidóktól tanultuk” .
Úgynevezett barátaink is azt nyilatkozták rólunk, hogy tehetséges, uralomra vágyó nép” vagyunk. (De Gaulle tábornok szavai a Hatnapos Háború előtt!)
De talán a legfájdalmasabb, amikor közöttünk akadnak olyanok (neves emberek is), akik tudatlanságból, hozzá nem értésből fajvédelemnek, oktalan gőgnek magyarázzák az ünnepi imáinkban is szereplő “Te választottál ki minket…”
(אתה בחרתנו) kezdetű kitételt.
Mi is tulajdonképpen a kiválasztottság elve? Az ókorban a görögök is, a rómaiak is kiválasztottnak tartották magukat, a többi népeket pedig barbároknak. Az ő szemükben a fizikai erő jelentette elsősorban a kiválasztottságot. Az újkorban Nietzsche-féle “felsőbbrendű” ember volt a náci fajvédelem alapgondolata, mely a németeket “Herrenvolk” -nak, uralkodásra született népnek tartotta.
A Tóra és a hetiszakasz által megjelölt kiválasztottság nem fizikai erőt, nem a nép számbeli nagyságát, hanem a nép erkölcsi törvényeit, szellemi értékeit jelöli meg annak alapjául. “Mert ki olyan nagy nép, kinek ilyen igazságos törvényei vannak, mint ez a Tóra” “Mert ez a ti bölcsességetek a népek szemében, hogy hallani fogják törvényeiteket és azt mondják: valóban bölcs ez a nép…”
A Tóra törvényei és azok betartása jelenti Izrael kiválasztottságát. “Fiai vagytok ti Istennek” De éppen ezért “mint ahogy apa bünteti fiát, úgy büntetlek én titeket”. A kiválasztottság nem több jogot ad Izraelnek, hanem több kötelességet ró rá. Izrael bűneit Isten jobban számon tartja, mint más népekét. A próféta ezt így fejezi ki: “Csak titeket emeltelek ki a népek közül, ezért tartalak (jobban) számon titeket.”
Ha Izrael letér az általa elfogadott hivatásáról, ha nem lesz a törvény népe, megszűnik majd különleges helyzete is. “Hiszen mind kusiták (idegenek) lesztek ti nekem, Izrael fiai.”
És mi az a hivatás, amit Izrael, a “kiválasztott” nép kell, hogy magára vállaljon? Nemcsak saját jólétére, “megváltására” kell, hogy gondoljon. Kötelessége, hogy munkálkodjék a világ, az emberiség megváltásán. Az örök béke jelenti a világ megváltását. Jezsajás és Micha próféták jelölték meg ezt a hivatást. “Kardjaikat ekevassá változtatják, nép nem emel fegyvert más nép ellen és nem készülnek (soha) háborúra.” Ez az eszme kell, hogy vezesse Izraelt minden időkben: az emberiség egysége és örök békéje!
Azonban ideál és valóság nem mindig járnak együtt… A kiválasztottság eszméje ideál, amit követnünk kell, ha teljesen nem is érhető el. A bevezetésben említett idézet úgy kezdődik, hogy “ha hallgatni fogsz Isten szavára, megőrzöd törvényeit, mit ma eléd adok…” De hetiszakaszunk olyan részt is tartalmaz, hogy mi lesz a sorsunk, ha nem élünk az isteni törvények szerint, főleg embertársainkhoz való viszonyunkban. (PÁRÁSÁT HÁTOCHÉCHÁ – az átkok szakasza.)
Népünk sok mindenen ment keresztül az évezredek során. Még a Tóra-béli átkoknál is nagyobb szenvedéseken ment át Izrael. De mindvégig hittünk az Isten képmásává teremtett emberben. És a próféták szavaival élve soha nem mondtunk le az “idők végén” bekövetkező megváltásról – a miénkről és az emberiségéről. Hittünk abban az e heti Háftárá szerint -, hogy “népek fogják követni a Cionból áradó fényt”. Ehhez azonban az kell, hogy viselkedésünk nyomán ez a fény meg is gyúljon Cionban, a Harmadik Zsidó Államban.