Sávuoti tanítás áldott emlékű Raj Tamás főrabbitól

Ma este beköszönt Sávuot (שבועות) ünnepe, amelynek alkalmával minden közösségben a tanulás is főszerepet kap.

Évről-évre olvashattak különféle tanításokat oldalunkon, az alábbiakban áldott emlékű Raj Tamás főrabbi egy 2015-ös írását közöljük az ünnepről:


A Szináj hegyi kinyilatkoztatás évfordulóját mindmáig megünnepeljük, ez a három zsidó zarándokünnep közül a második.

Ennek a napnak a hagyományos irodalomban négyféle héber nevével találkozunk – ezek fejezik ki ünnepünk jelentőségét:

 

1. Savuot (שבועות) (a hetek ünnepe) – a legismertebb elnevezés arra utal, hogy peszach másnapjától (amikor az ősi Izraelben az aratás kezdődött) számoljuk a napokat és a heteket. Ez az ómer-számlálás. Mihelyt 7 hét (negyvenkilenc nap) eltelik, az ötvenedik napon tartjuk a “hetek” ünnepét. A savuot Izraelben egy napig, nálunk viszont – mint a fenti időpontból is látjuk — két napig tart;

 

2. Jom habikurim (יום הביכורים) (az új termés napja) – ünnepünk alkalmával mutatták be a hajdanvolt jeruzsálemi Szentélyben az új kenyeret. Ekkor ettek először az új kenyérből. Az ország minden részéből a fővárosba zarándokolt a nép, hogy hálájukat kifejezzék a Templomban a bő termésért, s még a szekeret húzó állatokat is virágokkal díszítették;

 

3. Zmán matán toraténu (זמן מתן תורתנו) (a Tóra-adás időpontja) – a Tízparancsolat elhangzásának évfordulója ez az ünnep, ezért ilyenkor a zsinagógában felolvassuk az erkölcs alaptörvényét, amelyet a Tórán belül is a legszentebbnek tartunk;

 

4. Aceret (אצרת) (záróünnep) – hagyományaink szerint a Pészach ünnepével kezdődő sorozat csak a mostani évfordulóval zárul le. Az egyiptomi szolgaságból történt csodálatos szabadulás is csak az isteni törvény elfogadásával vált teljessé. Vallásunk tanítása szerint ezért nincs igazi szabadság a lélek szabadsága nélkül…

 

Nem lehet véletlen, hogy a peszachot, a fizikai szabadulás ünnepét a bibliai hagyomány összekötötte ezzel a mostani savuot ünnepével, a Tóra-adás, vagy – úgy is mondhatjuk – a lelki szabadság emléknapjával. A Tízparancsolat, az egész emberiségnek szánt örök isteni törvény, amely a zsidóság révén terjedt el világszerte, még ma is tartalmaz új, máig szóló tanítást és példamutató üzenetet.

 

Savuot ünnepéhez szinte semmilyen különös vallási szertartás sem kötődik, csupán két – általánosan elterjedt – népszokást említhetünk meg, amelyek az ünnep sajátos hangulatát alakítják. Otthonainkat és templomainkat sok szép virággal, friss lombbal díszítjük és tejes ételeket (túrós süteményeket) fogyasztunk. Ezzel azt jelezzük: a Tóra számunkra ma is friss, éltető ereje – akárcsak a tej a kisgyermeket – táplálja Izrael népét.

2023, máj, 25