Hétvégén megkezdjük a szukoti ünnepkör lezárását, amely Hosáná Rábával kezdődik. A hagyomány szerint Hosáná Rábá (הושענא רבא) az utolsó nap, hogy az esetlegesen negatív égi ítéletet megváltoztathassuk. Ez a megnevezés a zsoltárokhoz írott midrásokban fordul elő először. Ekkor ér véget a sátorban élés parancsa és a luláv lengetésének előírása is.
A nap hangulata hasonlít a tíz bűnbánó nap hangulatához. A zsinagógákban ilyenkor ismét fehér minden. A a holnapra virradó éjjel szokás virrasztani, zsoltárokat és Mózes V. könyvét olvasva.
A reggeli imához kitlit veszünk fel, és Ros Hásáná-i dallamon imádkozunk, az ünnep reggeli imarend szerint folyik egészen Nismát kol cháj-ig. Jistábách után Sir Hámáálot-ot mondunk.
Hétköznapi Smone Eszré, majd teljes Hálél következik. A koronavírus miatti otthoni imádkozások alkalmával természetesen nincs tóraolvasás. Ünnepi Muszáfot szukkoti betoldásokkal mondjuk.
Máskor ilyenkor a zsinagógákban hét körmenetet teszünk. A hetedik kör végén letesszük a lulávot és ezután zajlik le a Hosáná szertartás, azaz földhöz verjük a gallyakat. Egyes magyarázatok szerint képletesen így rázzuk le bűneinket és tisztulunk meg. Én Kélohénut a napi zsoltár, 27. zsoltár követi, az imaperceket Áni máámin-nal fejezzük be.