Ezen a héten Möcorá (מְּצֹרָע) hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. A szó etimológiai értelme móci – rá – a rossz szó terjesztője, mert a bőrön jelentkező betegséget a rágalmazó-pletykálkodó kapta meg.
Olvassuk Mózes IV. könyvében, hogy Mirjam, Mózes nővére, Áronnak mondott kellemetlen szavakat fivére házasságáról, melynek hatására Mirjam hét napig poklos lett. A hetiszakasz leírja, hogy a ruhán, sőt a házon is lehetett olyan elváltozás, amely poklosságnak tekinthető. A ruhát miután megmutatták a papnak, elzárták hét napra. A hetedik napon az orvoslás szakértelmével rendelkező pap megtekintette a ruhát. Ha terjedt az elváltozás, akkor el kellett égetni, ha nem terjedt, de látszott a seb a ruhán, úgy újra hét napig zárták el, de előbb jól kimosták.
Ha ezután sem homályosult a hiba, akkor a ruhát tűzre vetették. Ha megfakult a seb, megmosták és tiszta lett. A ház falán is jelentkezhetett gombásodásra vagy salétromréteg képződésre utaló nyom. Ekkor értesítették a kohént, (papot), de mielőtt megérkezett, kiürítették a házat. Mert ha a pap tisztátalannak nyilvánította az épületet, akkor a benne lévő berendezéseket sem lehetett használni. Mikor megszemlélte a pap a házat, és megállapította a bajt, hét napig lezárták az épületet. Ha nem múlt el a jelenség, azt a részt lebontották és újra vakolták. Újabb hét nap várakozás után ha nem múlt el a “baj”, akkor az egész házat lebontották.
Szó esik a poklosságból meggyógyult tisztító szertartásáról, mikoris az illető szőrzetét eltávolitották, megmosdatták, ruháit is jól kimosták. Ezután egy galambot vagy gerlicét szabadon bocsájtottak, jelezve, hogy életet nyert a meggyógyult, majd felkenték olajjal, mint máskor a papokat szokták.
A hetiszakasz másik része a nemibetegségek ismérveivel foglalkozik. A Szent Ház, a templom közelébe nem léphetett e betegségtől megfertőzött ember. “És óvjátok Izrael fiait tisztátalanságaiktól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságukban, amidőn megtisztátalanítják hajlékomat, amely közöttük van.” Aki e betegségből megyógyult, az megfürdött, ruháit alaposan kimosta és csak utána mehetett Izrael közösségébe.
Az eheti és múlt heti szakasz nagyon sokat foglalkozik a mosdással, tisztálkodással. A fürdőt, melyben a tisztálkodás történt, mikvének – Vízgyűjtőnek – nevezik. A medencének legalább 760 liter élő, forrás- vagy esővízzel kell rendelkeznie.
A mikvét olyan fontosnak tartják, hogy még a templomot is el lehet adni, ha az ára a fürdőre kell. Remélhetőleg ez csak elméleti lehetőség, nem kerül rá sor, de jelzi a mikve rangját, fontosságát. Sokan mondják, hogy ez rituális tisztaság, nem tévesztendő össze a higiéniával. A vallásos ember ünnepek, vagy a Tóra olvasás előtt megy el megmártózni a mikve tükörsima vizében.
Nem szerencsés, ha a rituális tisztaságot a higiéniával állítják szembe. Nemcsak azért, mert a fürdőbe mennek a házasulandó fiatalok, a nők a tisztulási ciklus után, de bárki is megy oda, a piszok az elválasztó, úgy nem érvényes a megmártózás. Olyan ez, mint a kenyérevés előtti kézöblítés, amikoris először szappannal vagy más mosószerrel kell kezet mosni, és csak a tiszta kézre, mintegy pecsét a tisztaságon, érvényes a kézöblités. A mikve esetében is csak piszoktól mentes, tiszta. ember léphet a medencébe, így a mikve a szellemi, lelki (rituális) és higiénikus Tisztaság jelképe. Jelzi, hogy az embernek minden értelemben legyen tiszta a keze, tiszta a szíve, a lelke, de a teste is.
Prágában a középkorban nagy járványok dúltak, amelyek a gettót csak mérsékelten érintették. A mikve és a különböző élethelyzetek előtt és után kötelezően előirt kézmosás a rejtély kulcsa. Így talán érthető, hogy miért kell törekedni arra, hogy minden közösségnek legyen lelki és testi tisztaságot jelképező mikvéje, fürdője.