Darvas István főrabbi a jövőben a Hegedűs zsinagógában is funkcionál

A BZSH Hegedűs Gyula utcai zsinagógájának vezetése a közelmúltban úgy határozott, hogy a 110 éves közösség jövőjét szem előtt tartva szélesíti vallási elöljáróinak körét.

Ebben közre játszott az a tény is, hogy a körzet rabbihelyettese, Davidovics László, akinek fontos szerepe van a zsinagógai imádkozások lebonyolításában, a kósersági felügyelet ellátásában, felnőttoktatásban, egészségügyi okokból még hosszú ideig nem tud visszatérni a közösséghez.

Ennek okán a Budapesti Zsidó Hitközség vezetőinek egyetértésével Darvas István főrabbi 2022. május 1-től csatlakozik a XIII. kerületi nagy múltú körzethez és dr. Schöner Alfréd főrabbi mellett, vele együttműködve ellátja a vallási vezetői feladatokat.

Április hónapban még az eddigi gyakorlatnak megfelelően Darvas főrabbi a
hétfő-csütörtöki reggeli, (esetenként a sabeszi) imákon lesz jelen a
zsinagógában.

Darvas István főrabbi egy ideig továbbra is ellátja a Székesfehérvári Zsidó
Hitközség vallási vezetői feladatait is.

Darvas István főrabbi közössége is csatlakozik a Hegedűs Gyula utcai kiléhez, így erősítve a rendszeres minjent.

Mivel Darvas István az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen korábban dr.Schöner Alfréd főrabbi tanítványa volt, együttműködésük zavartalansága biztosítottnak látszik.

2022, márc, 31