Soron következő Szombatunk a “hónap szombatja” (שבת החודש), amelynek témája a Pészachra való felkészülésről és a pészachi törvények betartásáról, majd intézményéről, mint minden idők fesztiváljáról szól.
Az ehhez kapcsolódó Haftara nagyon egyértelműen kapcsolódik a Niszánhoz, a Pészachkor és más napokon a Szentélyben bemutatott áldozatokhoz.
Párását Háhódes így kezdődik:
“És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz Egyiptom országában, mondván: Ez a hónap nektek a hónapok kezdete, első ez nektek az év hónapjai között. Szóljatok Izrael egész községéhez, mondván: E hónap tizedikén vegyen magának ki-ki egy bárányt, az atyai ház szerint, egy bárányt egy ház számára.”
A zsidó időszámítást meghatározza, és ez az oka annak, hogy éppen a Niszán hónap újholdját megelőző szombaton olvassák fel. Az Örökkévaló kijelenti, hogy ez a hónap, vagyis az Egyiptomból való kivonulás hónapja, Niszán az év első hónapja. A zsidó hagyomány többféle újévet ismer. A tórai számítás szerint az ünnepeket niszán hónaptól számoljuk.
A Ros Hásánáként, vagyis újévként ismert ünnep pedig a tórai év hetedik hónapjára esik: A hetedik hónapban, a hónap elsején legyen számotokra szombati nyugalom.
A magyarázók azt is elmondják, hogy ez az első parancsolat, melyet a zsidók kaptak, az újhold megszentelésének micvája.