Vasárnap új Tórát avatnak a Dohány zsinagógában

Új Tóratekerccsel gazdagodott a Dohány utcai zsinagóga. Ennek örömére körmenetet tartanak vasárnap 15 órától, amelyre mindenkit szeretettel várnak.
A Tóratekercs utolsó betűit röviddel az avatás előtt kell beírni a tekercsbe, erre várhatóan 15 óra körül kerül sor.
A menet az Emanuel fától indul, onnan a Wesselényi utca-Kazinczy utca-Dob utca-Rumbach Sebestyén utca-Madách tér-Károly körút lesz az útvonal, ahonnan a zsinagógához visszakanyarodva érkezik meg a Tóra végső helyére, a Dohány utcai zsinagógába, ahol az ünnepség végződik. A zsinagógában a Tóra elhelyezésének ünnepségén beszédet mond dr. Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, és Nádel Tamás, a körzet elnöke. Közreműködik Deutsch László főrabbi, Dobszay Péter orgonista, Fekete László főkántor, Rudas Dániel kántor, valamint a zsinagóga kórusa Decsi András szólójával és Lázár Zsigmond karnagy vezetésével.
Egy Tóraavatás mindig örömteli, ünnepélyes esemény, mely örökre szóló élmény is.
Várunk mindenkit vasárnap 15 és 15:45 óra között, hogy együtt ünnepelhessünk!

2022, febr, 28