Rabbivá avatták dr.Kurucz Ákost

Jeles eseménynek adott otthont a mai napon a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, ahol hosszú évtizedek után először kerülhetett sor ismét rabbiavatásra.
Dr.Kurucz Ákos, miután teljesítette az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen a rabbi szakon végezte tanulmányait, sikeres záróvizsgát tett, így a mai napon került sor rabbivá avatására.
Hosszú idő után ő az első rabbi, akit a patinás Rumbach zsinagóga falai között avattak fel, ez külön “kóved” számára.
A most felavatott rabbi főállásban törvényszéki bíró:
“Ez külföldön egyáltalán nem ritka: járok egy izraeli rabbi online Talmud kurzusára, aki egy év közös tanulás után az egyik siúr közben mellékesen megemlítette, hogy ügyvédként keresi a kenyerét ( én pedig törvényszéki bíróként). 2007-ben Budapestre költöztem. 2019. tavaszán megszületett a második gyerekünk, és azon az őszön nem mentem vissza a bíróságra, azóta is gyeden vagyok. A budapesti évek alatt kezdtem el a Rabbiképzőbe járni úgy, hogy közben a jogászi munkámat is változatlanul folytattam. Nem volt egyszerű a munka mellett heti két napot az egyetemen tölteni, és a változatlan mennyiségű munkát öt helyett három nap alatt ellátni.” – emlékezett vissza a kezdetekre a frissen felavatott rabbi.
“Azon kevés magyarországi rabbi egyike leszek, aki világi egyetemi végzettséggel is rendelkezik, és tudtommal az első olyan rabbi leszek Magyarországon, aki egyben jogász is. Szeretném a jogász karriert folytatni, a rabbinikus munkát nem a megélhetésért csinálom. Több szempontból előnyös a zsidó közösségre nézve, ha a rabbi civil szakmát is űz és anyagilag független a hitközségtől. Amikor a budapesti Dózsa György úti zsinagóga vallási vezetője voltam, a munkát ingyen vállaltam.” – mondta dr.Kurucz Ákos, akinek rabbinikus munkájához nagyon sok sikert kívánunk!
מזל טוב

2022, febr, 28