Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Technikum

Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Külkereskedelmi Technikum.
A BZSH Külkereskedelmi Technikum az érettségizettek számára nyújtott képzések mellett, 1+5 éves, két tannyelvű technikumi képzést indít a pályaválasztás előtt álló, az általános iskolát már elvégzett diákok számára. A Budapesti Gazdasági Egyetem partner abban, hogy a Technikum ugyanolyan országosan elismert, nagy presztízsű képzést adjon, mint a Budapesti Gazdasági Egyetem. A BZSH Külkereskedelmi Technikum egyes képzéseit a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együttműködésben indítja, így a Technikum tanulói számára könnyebb lehet bejutni a BGE különböző szakaira, azáltal, hogy a tanulók egy nyelvet felsőfokú, egy másikat pedig alapszinten tanulhatnak meg.
Salusinszky András, a BZSH Külkereskedelmi Technikuma igazgatója elmondta: „Célunk, hogy intézményünk szakképzései által európai utat mutatva mintegy hidat építsünk tanulóink számára a felsőoktatásba, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel kötött megállapodás révén a technikumban szerzett tudásuk és szakmai gyakorlatuk beszámításra kerüljön felsőoktatási tanulmányaikba.”
Dr. Kunos Péter, a Budapesti Hitközség ügyvezető igazgatója hozzátette: „Örömünkre szolgál, hogy a Kormány egyházi ügyekkel foglalkozó vezetése is kiemelten támogatja a magas színvonalú egyházi oktatást, az erkölcsi tartást és az innovációt egyaránt biztosító szakképzés fejlesztésére irányuló törekvéseinket. A Budapesti Zsidó Hitközség Salusinszky András igazgató vezetésével megkezdte a felkészülést az érettségi előtti szakmai képzések bevezetésére, számítunk a Külkereskedelmi Technikum oktatóinak munkájára, ugyanakkor hathatós kormányzati segítséget is szeretnénk igénybe venni, hogy sikerrel járjunk, az elsősorban a 14 és 18 év közötti korosztály számára megfelelő ingatlan felújításának tekintetében.”
Prof. dr. Heidrich Balázs, a BGE rektora elmondta:
„Az egyetem elkötelezett a technikusi és a felsőoktatási képzések kapcsolatának erősítésében, a technikumban megszerzett szakmai tudás egyetemi alapképzésekben való elismerésében. Az együttműködési keretmegállapodás aláírásával célunk, hogy a technikusi és az egyetemi képzést összehangoljuk, közösen kialakítsuk a technikusi szintű szakképzettséget nyújtó képzési programok és a felsőoktatás közötti tudásbeszámítás módszerét, megteremtsük a két képzési forma közötti átjárhatóság új modelljét.”

Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kijelentette:
„A kormány a szakképzés, felnőttképzés és felsőoktatás összehangolt fejlesztésén dolgozik annak érdekében, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A mostani megállapodásban is visszaköszönnek a szakmapolitikai tervezés legfontosabb szempontjai, az egymásra épülő képzési szintek közötti együttműködések elmélyítése, a képzések tartalmi és gyakorlati elemeinek összefésülése. Éppen ezért a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Technikum partnersége követendő és előremutató: egy középszintű külkereskedelmi szakképzést folytató, egyházi fenntartású intézmény a sikeres duális képzéseken túl mostantól az ország egyik legnépszerűbb, gazdasági képzéseket nyújtó egyetemével együtt dolgozik diákjai jövőjéért. A megkezdődő közös munka jól példázza az átjárhatóságot, a gyakorlati képzés jelentőségét és a versenyképes tudás átadására való törekvést.”

2021, nov, 03