Ezen a héten a Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. A szidra elnevezésének jelentése: “És küldött” – mármint követeket Ézsauhoz. Ugyanis a Kánaán országába visszatérő Jákob aggódott, tartott fivére bosszújától. Féltette családját, gyermekeit. Egy bottal indult annak idején Lábán házához igyekezve és két részre osztható nagy táborral, sok állattal, gazdagon tért vissza. Jelentették, hogy Ézsau 400 emberrel közeledik.
Háromféleképpen készült Jákob, testvére fogadására:
– Imádkozott a Mindenhatóhoz,
– Ajándékot küldött, hogy meglágyítsa szívét,
– Felkészült a harcra.
Ez utóbbit el akarta kerülni, nemcsak félelemből, hanem az is elkeserítette, hogy esetleg vért onthat a háborúskodás során. A magára maradt Jákobbal az éjszaka csendjében tusakodott egy “férfi”. Bölcseink különbözőképpen magyarázták, hogy ki lehetett a titokzatos birkózó. Egyesek szerint Ézsau védangyala, mert védangyallal mindenki rendelkezik. Maimonidész szerint ez egy látomás, a belső ének küzdelméről van szó. Közeledett a hajnal, a földöntúli lény kérte Jákobot, hogy engedje el. Jákob feltételként az angyal áldását kérte. Jákob új nevet kap, Izrael, jelentése Isten harcosa. Ez a „héber” megjelölés mellett a második név, amellyel népünk, vallásunk elnevezését a Tóra tartalmazza.
Jákob sántított, mert forgó inát megérintette az angyal. Jött Ézsau és serege, de látva a sok gyereket, asszonyt, nem bántotta Jákobot, sőt megölelte, megcsókolta. Jákob megnyugodva folytatta útját, Skem városába érkezett, megvásárolta a Skem körüli telepet száz keszitáért, egy általa kibocsátott új értékes pénzért. Dina, Lea lánya meglátogatta Skem lányait, meglátta őt Hamor fejedelem fia, és meggyalázta. A két testvér, Simon és Lévi megbosszulta húgukat ért szégyent. Jákob megdöbbent, később halálos ágyán sem felejtette el a két fiú véres cselekedetét. Továbbment a tábor, Jákob-fiai és családjai elindultak Bét Él felé.