Dr. Gádorné Wéber Ágnes, dr. Turcsányi Gabriella és dr. Gádor György beszámolója a krízis elmúlt száz napjáról a krízismenedzsment szemszögéből:
Akkor már január óta előre dolgoztunk, és felkészültünk. A krízismenedzsmentben dolgozni felnőttek kalandozó játéka egészen addig, amíg nem üt be a baj. Még ki is nevetnek, mi viszont komolyan vesszük magunkat. Belsősök vagyunk meg nem is. Önkéntesek vagyunk meg nem is. Nem feltétlenül azt a munkát végezzük a krízismenedzsmentben, mint, ami a munkakörünk. Valami mást csinálunk, és jók vagyunk benne. Többen az alapítástól kezdve tagjai a bővebb csapatnak. Fizettünk is érte, hogy elrepülhessünk Izraelbe, ott képzést kaphassunk, és persze lazuljunk. Itthon is részt vettünk a katasztrófavédelmi gyakorlatokon, újabb képzéseken, majd mi is instruktorok lettünk. Magunkat is képeztük, és képzők lettünk a szituációs játékainkban. Ez is egy hobbi. Köze van a munkánkhoz, de nem ezért fizetnek.
Eddig azért a szcenáriók során a pandémia (bár az agyunk hátsó részén régóta ott motoszkált, hogy valami ilyesmit is kellene gyakorolni) nem annyira volt jellemző, valahogy mindig a véres-robbantós dolgok kerültek előtérbe, amik gyorsan lezajlottak, elkaptuk a tettest és örültünk.
Alapesetben a kialakult krízishelyzet után a krízismenedzser összehívja a krízismenedzsmentet, ami feladat-csoportokból áll, akik együtt dolgoznak azon, hogy a közösség újra úgy élhessen majdnem, mint előtte.
Van egy csapatunk. A kemény magja a évek óta együtt van. Az orvosok, a pszichológusok, a biztonságiak, a hot-line telefonosok, a pénzügyes, a jogász.
Beismerték a járványhelyzetet itthon is, először a Purimi ünnepségeket korlátozta a Hitközség, majd gyakorlatilag a kormányzati döntéseket megelőzve döntött a zsinagógák bezárásáról, és az egyetem is leállt. Helyes és gyors döntés volt, de fájt.
Elkezdődött a Hitközség veszélyhelyzeti működése. Minden másképp működött, mint az elméletben, a szituációs és asztali gyakorlatokon. A valóság átírta a korábbi protokollokat.
Az új munkamegosztásban bennünk volt a bizonyítási vágy, hogy használjuk, amit tanultunk. Átléptünk a morgásunkon, hogy mit kellene és miként csinálni, a zsenink mellőzöttségének érzésén és azt néztük csináljuk, amit a krízismenedzser mond. Abban dolgozunk, amire szükség van. Tartjuk a szolgálati utat, fejlesztjük a protokollt. Elkezdjük összerakni a saját kisokosunkat, ami a mai napig bővül. Telefonszámok, elérhetőségek, egészségügyi, jogi kérdezz-felelek.
A kemény mag két stabil telefonos szolgáltató csapatot alkotott, az egyik a pszichológusoké, a másik – még keményebb a CM-Hotline, a telefonos krízis csapat. Március 13. pénteken este már nem nyitottak ki a zsinagógáink, hogy együtt fogadjuk a szombatot. A következő kedden átvettünk egy szolgálati SIM kártyát egy nyomógombos készülékkel. Otthon rögtön lecseréltük egy használt almásra és megteremtettük az okos alapját a szolgáltatásunknak. Március 18-tól fogadtuk az első hívásokat.
Ezzel párhuzamosan ki kellett alakítanunk a saját – folyamatosan fejlődő, bővülő – rendszerünket, ami végül tökéletesen vizsgázott. Dokumentumtár a drive-on, folyamatos jelenlét a whatsapp-csoportban, telefonhívások, heti zoom. Mert ebben nekünk sem volt még, nem is lehetett tapasztalatunk. Előre ki kellett volna találni, mit fognak kérdezni, hogy válaszolni tudjunk.
Cseng a telefon: Jó napot kívánok! MAZSIHISZ, Ági vagyok, miben segíthetek? Alapvetően csak utónévvel mutatkoztunk be, de néha elszóltuk magunkat. Volt, hogy ismerős vagy ismert hitközségi ügyfél hívott. Van, akinek hiányozni fogunk, hiszen hetente többször is keresett minket új feladatokkal (vagy csak beszámolni, mit sikerült intéznie), vagy rákérdezett, hogy mikor kap választ a Síp utca egyik vagy másik egységétől.
Bemutatkoznánk egy kis csavarral. A csapatunk tagjainak feltettünk néhány kérdést:
– Milyen nyelveken beszélsz?
– Mi a jelenlegi foglalkozásod?
– Mi a végzettséged?
– Ha ránézel erre a 100 napra, meg tudnád-e mondani, hogy miben lettél több? Mi az, amiben fejlődtél, változtál?
Együtt ezeken a nyelveken beszélünk: magyar, angol, német, orosz, héber, szlovák, cseh, olasz.
Jelenlegi foglalkozásaink: főpénztáros, álláskereső, szolgálatvezető főorvos és kivonuló mentőorvos, pénzügyi előadó, kriminológus doktorandusz, tolmács-fordító, pénzügyi és számviteli munkatárs, HR vezető, csoportos turizmus menedzser, védelmi vezető, ügyvéd és egyetemi tanársegéd, operatív – pénzügyi vezető és foglalkoztatási segítő, mentésirányító.
Iskolai végzettségeink: cukrász és informatikai-irodai programfejlesztő, szociális munkás és tanácsadó-mediátor, általános orvos és oxyológus szakorvos – honvédorvostan-katasztrófamedicína szakorvos, külkereskedelmi üzemgazdász – okl. közgazdász és üzleti coach, szociális munkás és kriminológus, nyelvész, képesített könyvelő – vállalati tervező és statisztikus, könyvtáros, jogász és szerkesztő-riporter, környezetmérnök – okl. közgazdász – okl. biztonságtechnikai mérnök továbbá a biztonságtudományok doktora, jogász és PR kommunikációs szakértő, képesített könyvelő és közösségszervező valamint ellátottjogi képviselő, mentőápoló – mentésirányító.
Ha ránézel erre a 100 napra, meg tudnád-e mondani, hogy miben lettél több? Mi az, amiben fejlődtél, változtál?
„Az érzéseimet nagyon nehéz leírni. BOLDOGGÁ tesz elsősorban, hogy segíthettem. Büszke vagyok, hogy a csapat része lehetek! Nagyon sokat tanultam és fantasztikus embereket ismertem meg. Minden héten a csúcs a szerdai Zoom.
“Kiteljesedtem! Köszönöm, hogy itt lehetek!”
„Az elmúlt időszak reflexiója: csend és figyelem.”
„Azt eddig is tudtam, hogy nagyon jó csapatban vagyok, de az együttműködés minden várakozást felülmúlt, és egy baráti társasággá alakultunk, azokkal is, akiket csak most ismertem meg. Azzal, hogy sokszor meg kellett segítségképpen fogalmaznom azt, amit évek óta a “nehéz telefonálók” kezelésével csinálok, saját magamban is helyre tett sok mindent, amit eddig ösztönösen csináltam. Visszaigazolást kaptam, hogy amit évek óta gyakorlunk, tanulunk, az tényleg működik, és jól működik.”
„Legfontosabb élményem a csapathoz tartozás es a hálás betelefonálók. Sikerült többeket megnyugtatnom az információ adáson kívül. Jó volt névtelennek megmaradni – bár többen kérdezték a nevemet – ez a micva! A csapatnak jó volt beszámolni a hívásokról és az egymást támogató poénokat imádom.”
„Leszoktam a cigarettáról. Talán furcsának hangzik, de ebben szerepe van az önkéntes munkámnak is. A telefonos ügyelet hozott egy biztos pontot a napban, ami a nap többi részét is rendbe tette: ugyanakkor keltem, ettem, sétáltam, és ebben a kiszámítható és nyugodalmas helyzetben a cigaretta felesleges lett.”
„Sokkal türelmesebb vagyok a telefonálokkal szemben. Néhány kérdésre már régebben kiborultam volna.”
„Végig tanultam az egész “krízist”. Folyamatosan készültem az új információk birtokában.”
„Az elmúlt 100 nap olyan tanulási folyamat volt számomra, ami az egész életemre kihatással lesz. Olyan élményekkel és tudással lettem gazdagabb, amit sehol máshol nem tudtam volna megszerezni. Részese lettem egy olyan CSAPATNAK, amelyik 1 nap alatt kellet, hogy összekovácsolódjon, és tökéletesen működjön, úgy, hogy nem tudtuk mi lesz a következő váratlan esemény, amit meg kell oldani. Nem ismertem mindenkit személyesen, sőt csak a 100. napon találkoztunk először. Sokat jelentettek számomra a zoom-os “találkozások”, a többiekkel való telefonos beszélgetések. Voltak nagyon komoly helyzetek, azonnali döntések, és nagyon kellemes, sőt vicces pillanatok is. AZ ÉLET iskolájában sikerrel elvégeztük az egyik legkeményebb osztályt. Nagyon sokat jelent, hogy részese lehettem ennek a kivételes élménynek. Köszönöm Nektek!”
„Dolgoztam már ügyfélszolgálaton. Most sikerült visszahozni a 10 évvel ezelőtti képességeket”
„Ez a száz nap nekem megmutatta, hogy a csapatmunka értékét még jobban ki kell emelni, mert együtt olyan dolgokra is képesek vagyunk, amikre nem is gondoltunk korábban.”
„A napi feladatok szervezésében, az egészség biztonsági protokollokban, a távoktatásban, és a keretek tartásában tanultam újat. Nálam keveredett a hitközségi ügyvédi megbízásom és a krízismenedzsmentben végzett önkéntes munkám. Éppen ezért rendelkezem azzal a háttér ismerettel, kapcsolati hálóval, amiért eredményesebben tudtam segíteni a hívóknak is, a csapatnak is. A zsidó ellátó rendszerrel eddig is tisztában voltam, de ez a szemüveg újra strukturálta, frissítette a nagy képet. Éreztem, hogy aktív vagyok az otthoni munkavégzés mellett. Feltöltött, hogy kézzel foghatóan is segítek. A segélyhívások kezelése mellett családon belül, a szomszédi, a zsinagógai körön belül az élelmiszer bevásárlásokban, a védő felszerelések kiszállításában, mindenféle beszerzésekben, tűzifa pakolásában, családi vállalkozáson belüli feladatokban ugyanúgy dolgoztam, mint a Páva utcai zsinagóga on-line, és hús-vér ügyeinek intézésében. A napi terhelésre példa, hogy mennyi szabadidőm maradt: egyetlen TV sorozat évadot néztem csak meg, a “Mi fiank”-at, és egy kiló kenyeret se sütöttem.”
„Nagyon sokat tanultam és tapasztaltam. Sokkal jobban megismertem a Ház működését. Örülök, hogy ennek a csapatnak részese lehetek, szeretem, hogy mindenki elfogadja a másikat és odafigyelünk egymásra. Voltak nagyon nehéz és rázós helyzetek, ahol türelmet és alázatot tanultam. Sok vidám és kellemes pillanat volt, ahol a csapattal közösen rengeteget nevettünk. Keretet adott a megváltozott napjaimhoz ez a feladat.”
„A 100 nap… Ha egy szót kellene választanom, ami eszembe jut erről a 100 napról, az az “EMBER”. Így nagybetűvel. Azt hiszem, ebben benne van minden. Az empátia, az odafigyelés, az összefogás, az érdek nélküliség, a türelem, a segítségnyújtás. Sokszor, sokan (egyre többen) mondják, gondolják, hogy az emberiség megérett egy világégésre. Úgy hiszem, ez egy kisebb világégés volt. És túlnyomó részt jól vizsgáztak az emberek, jól vizsgáztunk. Nekünk megérte (megéri) ilyen odafigyelőnek, segítőnek lenni, mert szükség van rá. Megérte a képzéseket, a gyakorlatokat, hogy akkor és ott, ahol arra szükség volt, segíteni tudjunk. És ez a “pofon” a többiekből is kihozta a jót. Egymás felé fordultak kicsit az emberek. Talán ez a legnagyobb “nyeresége” ennek a 100 napnak. Nyertem új kollégákat, új barátokat, ahogy a munkahelyemen mondjuk, bajtársakat. Ha fizikailag, szellemileg el is fáradtam, de emocionálisan feltöltődtem az elkövetkező néhány évre biztosan. Én visszakaptam a hitem az emberiségben.”
Két nagy szakasza volt hívásainknak. Az első szakasz, ami közvetlenül kapcsolódott a koronavírus miatti veszélyhelyzethez. Sok hívónknak semmi köze nem volt a zsidó közösséghez. Konkrétan azt sem tudták, milyen számot hívtak. Minket dobott ki a Google 3. találatnak, és mi felvettük a telefont. Más meg nem vette fel, mert ennyire nagy volt a beérkező hívásterhelésük. Aggódó betegek, segítséget kérők, kirúgott munkavállalók, haza vagy elutazni vágyók. Mik a tünetek? Melyik orvosi ügyelethez forduljon, mert ő vidéki, csak itt van az albérlete? Mit jelentenek a kijárási korlátozások, a látogatási tilalom ellenére azért ugye be lehet menni a kórházba? Osztunk-e ételt, osztunk-e maszkot, osztunk-e fertőtlenítő szert? Megjött már a macesz? Hol vehetem meg a maceszt? Miért nincs még itt a macesz? Megjött már a macesz? Mennyi a macesz?
Rengeteg külföldi hívást fogadtunk, akik többségükben a beutazási szabályok után érdeklődtek, és nem tudták kik vagyunk és meglepődtek rajtunk azon is, hogy segítünk.
A másik nagy csoportban, már nem mi mindannyian voltunk krízisben, mert a Ház gyakorlatilag üzemszerűen működött, de rendkívüli körülmények között. Viszont az alaptevékenység ellátása is kaphat kiugró terhelést, ami a segélyhívón is lecsapódott, hisz a ház vezetékes hívásai is mihozzánk csörögtek.
Sosem felejtjük el a Maceszhez jutás, a Második generáció és az Özvegyi program krízis hívásait. A rekordunk folyamatosan fogadott hívások (29) mellett kettő óra alatt 357 nem fogadott hívás.
100 nap 0-24-ben, éjszaka a kontroll szobával együttműködésben a hét 7 napján. 13-an zártuk ezt az évadot. Teljes körűen először ma találkozott mindenki személyesen egymással.
Köszönjük a Kosher Delinek, hogy zárás után is maradtak a kedvünkért.
A MAZSIHISZ koronavírus miatti krízis segítségkérő vonala lassan elnémul. Nem tudjuk, hogy mi áll még előttünk. Milyen okból és hányszor kell munkába hívni a krízismenedzsmentet, de jövünk.
+36 30 541 8771