Megkezdődött Netanjahu pere

Vasárnap megtartották az első meghallgatást az izraeli Legfelsőbb Bíróságon Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök ügyében.
A bíróságnak arról kell döntenie, hogy az ügyészek által többek között vesztegetéssel és csalással vádolt politikus kormányt alakíthat-e. Az első nap az eljárást kezdeményezők érveit hallgatták meg, döntés kedden várható.
A Netanjahu vezetésével elégedetlen, őt korruptnak és autoriternek tartó választók a koronavírus-járvány ellenére már több tüntetést tartottak azért, hogy a hivatalosan is vád alá helyezett politikus ne alakíthasson kormányt. Azzal érvelnek, hogy Netanjahu miniszterelnökként már eddig is befolyásolta az eljárást, és a járvány miatt az általa kijelölt ügyvivő igazságügyminiszter gyakorlatilag elhalasztotta Netanjahu büntetőperének kezdetét is.
Netanjahu hívei maguk is tüntettek a Likud vezetője mellett. Szerintük antidemokratikus, hogy egy bírói tanács döntsön arról, lehet-e a demokratikusan megválasztott politikus miniszterelnök. Az izraeli jog a hivatalosan vád alá helyezett minisztereknek és polgármestereknek előírja, hogy mondjanak le, de a miniszterelnökre nézve nem tartalmaz hasonló rendelkezést.
Izraelben rövid idő alatt három választást kellett tartani, mert egyetlen politikai erő sem tudott kormányt alakítani. A hosszú politikai patthelyzetet a tervek szerint olyan nagykoalícióval oldanák fel, amelyben másfél évig Netanjahu, majd másfél évig legnagyobb riválisa, Benny Ganz vezetné a kormányt.

2020, máj, 03