Hetiszakaszunk Bileám “áldásával” foglalkozik. Az áldás szót idézőjelbe tettük, mert a hagyomány szerint Bileám minden áldása – egy kivételével – átokká változott.
“Az Örökkévaló Istened nem akart Bileám szavára hallgatni és átkait áldássá változtatta.”
De a pogány próféta igazi szándéka végül mégis átokká váltotta az Isten által szájába adott áldásokat…
A Midrás szerint a népek panaszkodtak, hogy nekik nem adott Isten prófétákat, mint Izraelnek. Így lett Bileám a népek prófétája. A hetiszakasz elbeszélése szerint ő keveréke volt az igazi prófétának és a varázslónak. Moáb királya, Bálák, a varázslót látta csak benne és szerződtette őt Izrael megátkozására. A kor hite szerint az átoknak vagy az áldásnak mágikus ereje volt és az elhangzott szavak meg is valósultak.
A próféta Bileám figyelmeztette Bálákot, hogy Isten akarata ellenére nem érvényesülhet a benne rejlő varázsló.
“Így szólt Bálák szolgáihoz: Még ha Bálák nekem is adja házát fele arany és ezüsttel, akkor sem hághatom át Isten szavát sem nagy sem, kis mértékben.”
Nem kétséges, hogy Bileám, a varázsló átkozni akart. Nem ismerte a pusztai Izraelt, de jó pénzért hajlandó volt varázsszereit egy ismeretlen nép megátkozására használni. De Isten meghiúsította szándékát és ő adta a szavakat a szájába. “Azok a szavak, mit Isten tesz számba, azokat fogom mondani.”
A hetiszakasz szerint Isten megharagudott Bileámra, hogy elment Bálák embereivel, holott Ő maga mondta neki, hogy menjen. De Isten Bileámot, a prófétát küldte Bálákhoz, ő pedig mint varázsló ment, hogy pénzért átkokat. mondjon.
Most pedig nézzük meg, mik is azok az áldások, amiket Bileám “kényszerült” Izrael népére mondani. Szellemi és anyagi természetű “áldásokat” – dicséreteket hallatott a pogány próféta.
Izrael kiválasztottságát jelentette a mondat: “Nép, mely egyedül lakozik és nem számít a többi népek közé.”
A zsidó nép ideálját fejezik ki a szavak: “Igazak halálát kívánom magamnak, és hozzájuk hasonló véget.” Isten szeretetét Izrael iránt halljuk a következőkben: “Isten kivezette őket Egyiptomból, és ők az Ő büszkesége.”
Anyagi jellegű áldást jelentett a vízbőség, a cédrushoz való hasonlítás, az ellenségek felett aratott győzelem. Mindezeket az áldásokat az isteni kényszer mondatta Bileámmal. Csak egyetlenegy mondat maradt meg belőlük valóban áldásként: “Mily szépek a te sátraid, Jákob, hajlékaid Izrael.” מַה טֹּבוּ אֹהָלֶיךָ יַעֲקֹב, מִשְׁכְּנֹתֶיךָ יִשְׂרָאֵל
A Tórának és a családi életnek szép sátra végigkísérte és végül életben tartotta a zsidóságot évezredek szenvedései közepette.
(Menáchem Meron: Az élő Biblia)