Ma van Pészach Séni (פסח שני). A Bamidbar 9. fejezetének első része írja le, hogy Izrael fiai hogyan ünnepelték meg a kivonulás után egy évvel Pészach ünnepét. (“a kivonulás szerinti második év első hónapjában”, de az első évnek a kivonulás éve számít.)
Voltak azonban többen is, akik nem ünnepelhettek együtt a többiekkel, mert tisztátalanok voltak a megadott időben. Ezek az emberek odamentek Mózeshez, mondván, hogy igazságtalannak érzik azt, hogy kimaradtak a Peszach ünnepléséből.
Ekkor kapta meg Mózes azt az utasítást, hogy “ha valaki szándéka ellenére nem tud résztvenni a Peszach ünneplésében, az egy hónappal később, a mai naptár szerint Ijjár hónapban, a hónap 14. napján mutassa be a Peszach-áldozatot, amelyre hasonló törvények érvényesek, mint az első hónap 14-én bemutatott Peszach-áldozatra.”
Érdekesség egyébként, hogy ez az egyik azon két eset közül, amikor egy általános törvényt néhányan a nép közül igazságtalannak találnak, és odamennek Mózeshez ezt szóvá tenni. Mózes megkérdezte az Örökkévalót, aki erre a speciális esetre nézve hoz egy kiegészítő szabályozást, vagyis megfordul a törvényhozás eddig egyirányú menete. A másik eset Clofhád lányainak a története, a lányok örökösödési jogával kapcsolatban, Bamidbar 27. fejezetében. A két esetet összeköti az is, hogy a panaszkodók ezekkel a szavakkal közelítenek Mózeshez: “…miért csökkenjünk azért, mert…?”.
A Peszach séni manapság, hogy nincs meg a Szentély, elvesztette a jelentőségét. Néhány liturgiai részlet jelzi azonban, hogy ez a nap valamiben kiemelkedik a többi hétköznap közül. (az például, hogy nem mondunk Tachanun-t).
Sok közösségben szokás ezen a napon enni egy kevés maceszt, ezzel emlékezve a nap hajdani jelentőségére.