Bronislaw Komorowski lengyel elnök: Azon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk

Bronis³aw KomorowskiAzon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk – mondta Bronislaw Komorowski lengyel elnök kedden, a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezést megnyitó beszédében.
“Azon a helyen állunk, ahol bestiális módon meggyilkoltak több mint egymillió embert, túlnyomó többségében európai zsidót. Azon a helyen állunk, amely arra a bűnös ideológiára emlékeztet, amely aláásta a világ pilléreit” – mondta Komorowski.
A megemlékezésen 49 állam küldöttsége vesz részt, köztük 12 államfő – jelen van Joachim Gauck német, Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán elnök. A résztvevői között mintegy száz túlélő is jelen van, unokáik, dédunokáik kíséretében.
Magyarország képviseletében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vesz részt a megemlékezésen. A népes magyar küldöttséget mások mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), valamint az Élet Menete Alapítvány által szervezett csoportok alkotják.
(mti)

2015, jan, 27