Auschwitz tanulsága, hogy minden gyűlöletet el kell ítélni

auswits70
Auschwitz tanulsága, hogy minden gyűlöletet el kell ítélni – jelentette ki a lengyel elnök kedden, a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezést megnyitó beszédében.
Bronislaw Komorowski a megemlékezésen részt vevő több mint háromszáz túlélő előtt a gyűlölet és erőszak poklának nevezte az egykori koncentrációs tábort, és hangsúlyozta, hogy a nemzetiszocializmus mindenfajta relativizálása ellen nagyon határozottan fel kell lépni.
“A német nemzetiszocialisták a zsidók hatalmas temetőjévé változtatták országomat” – fogalmazott, és leszögezte, hogy “Lengyelországnak éppen ezért kiemelt szerep jut az emlékezet megőrzésében”.

Komorowski
hozzátette, hogy “hálával, tisztelettel gondolunk ma” az auschwitz-birkenaui tábort felszabadító Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonáira.
 

2015, jan, 27