Maszkokkal segíti közössége tagjait a Bét Sálom

A budai Bét Sálom zsinagógában mindent megtesznek, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között vehessenek részt az imákon a körzet tagjai. Korábban egy levegő és felület fertőtlenítő ionizátort szereztek be a zsinagóga vezetői, most pedig már kétezer maszk is a...

Csütörtökön beköszönt a három gyászhét

Csütörtökön lesz Támmuz hónap 17-e (שבעה עשר בתמוז), így akkor megkezdődik a nyárközepi három gyászhét, ugyanis ezen a napon omlottak le Jeruzsálem falai. Három hétig tartott a város teljes bevétele, s a gyászos végű ostrom emlékére e három héten át a mai napig tilos...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este fél kilenc előtt négy perccel köszönt be az ünnep. Kettős szakaszunk a Vörös Tehén történetével kezdődik, majd mérgeskigyók marják meg a népet, és Mózes parancsot kap, hogy rézkígyót csináljon, s...

Következő hetiszakaszunk: Chukát-Bálák (חקת-בלק)

Ezen a héten kettős hetiszakaszt olvasunk fel, amelynek első fele Chukát (חֻקַּת) -askenáz kiejtéssel Chukász-, jelentése: törvényei. A kifejezést olyan törvényre értik, amelynek racionális magyarázatát a véges felfogásunkkal nem érthetjük. Hibátlan vörös tehenet...

Újpesten is újraindult a vallási élet

Péntek este a BZSH újabb zsinagógája nyitotta meg kapuit az imádkozni vágyó hívek előtt, így a koronavírus miatti leállást követően ismét együtt köszönthették a patinás nagy zsinagógában is is a Szombatot a közösség tagjai. Hosszú idő után térhettek vissza a közösség...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este fél kilenc előtt három perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a nagy lázadást írja le, mely nem kenyérért, húsért vagy vízért történt, hanem egy kiváltságos osztály tagjai, a...