Tázriá-Möcorá (תַזְרִיעַ-מְּצֹרָע) hetiszakaszunk első része két témát tárgyal. Az egyik a szülést követő rituális tisztátalanság kérdése. Ennek időtartama eltér attól függően, hogy fiú vagy leány születik – leány esetében hosszabb. Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem testi, nem higiéniai értelemben vett tisztátalanságról van szó.
„Tiszta” és „tisztátalan”
A bibliai “tiszta” (táhor) vagy “tisztátlan” (támé) nem testi fogalmak, hanem misztikusak. A rituális fürdő (mikve) sem tartozik a higiénia kötelékébe, hanem lelki, misztikus tisztasággal kapcsolatos. Ezért az előírt vízmennyiség, a víz eredete (eső vagy forrás) és a lemerülés szertartása. Egy megalakuló zsidó kehilának a templom és az iskola felállítása mellett a mikve felépítése volt elsőrendű gondja.
A gyógyulást, valamint a szülőasszony “tisztátalanságának” befejezését áldozat bemutatása követte. A jobb módú bárányt áldozott, de a szegény asszony vagy leprás beteg két galambfiókával is eleget tehetett áldozási kötelességének.
A kohaniták szerepe
A kohanita nem csupán a testi “tisztátalanságokat” (bőrbetegségeket) vizsgálta. A ruhában előforduló penészes részt is “támé”-nak minősítette, és különféle eljárásokkal kellett azok “tisztaságát” visszaállítani.
Téves felfogás a betegségek vagy a szülésekből kifolyó testi problémák gyógyítása, vagy fizikai “tisztítására” gondolni a kohaniták működése nyomán. A kohanita egyszemélyben volt pap, tanító és orvos. De természetszerűleg nem ismerhette a modern orvostudomány diagnózisát és terápiáját, így hiba lenne a XX. században ismert orvosi ténykedést látni a kohaniták működésében. Mint fent említettem, “tiszta” (táhor) és “tisztátlan” (támé) a Bibliában nem testi, nem higiéniai fogalmak.
A gyógyulás, mint csoda
A hetiszakaszhoz csatolt prófétai rész ábrázolja legjobban, hogy betegség eltávolítása nem fizikai, orvosi ténykedések, hanem misztikus, csodaszerű működések eredménye volt. Az arameusok katonai parancsnoka leprában szenvedett. Többen azt tanácsolták neki, hogy keresse fel a zsidók híres prófétáját, Elisát (I.ten emberét) és az majd meggyógyítja. A próféta előírta számára; hogy hétszer fürödjék meg a Jordánban és egészséges lesz.
Az arameus hadvezér előbb megsértődött, mondván, hogy Damaszkuszban van elég folyó, hogy megfürödjék benne. Végül mégis ráállt a prófétai ajánlatra, hétszer bukott alá a Jordánban és bőre olyan lett, mint fiatal ifjú bőre, és “tiszta lett”. Nem modern értelemben vett terápiáról volt itt szó, hanem misztikus csodáról, amit a csodatevő próféta, Elisa tett.
Bibliai világkép és a modern tudomány határai
Számos esetben hajlunk arra, hogy belemagyarázzuk a bibliai elbeszélésekbe a modern idők tudományát. Természetesen ez nem felelhet meg a valóságnak. Bacilusokról, vírusokról, fertőzésekről nem tudtak abban az időben. Legfeljebb misztikus megvilágítása az emberi testtel kapcsolatos jelenségeknek a higiénia, a terápia követelményeit is szolgálta.
Ugyanilyen értelemben kell viszonyulnunk az étkezési törvényekhez, és “a disznóhús és egyéb állatok élvezetének tilalma” nem indokolható a testre való ártalmukkal. Sokkal inkább keresnünk kell az okokat a többi népektől való elkülönülési parancsban. A disznó szent állat volt sok más népnél (a görögöknél Dioniszosz szent állata). Ez elegendő ok, hogy nálunk “tisztátalan” legyen.
“Szentek legyetek, mert szent vagyok én…, hogy különválasszátok a tisztátalant a tisztától, az ehető és a nem ehető állattól”.
Az étkezési törvények elválasztották Izráel népét a többi népektől. A hetiszakasz “tisztasági” törvényeit ugyancsak nem lehet azonosítani a modern orvostudomány és higiéniai előírások megfelelőjével, habár kétségtelenül hatással voltak az egészségre is. Például a középkorban dúló pestis és egyéb járványok sokkal kisebb mértékben sújtották a zsidó lakosságot.