„Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak” (35:2). A bölcseket kellemes szellemi izgalom kapja el minden esetben, amikor a Tóra számukra váratlan kifejezést használ.
A fenti vers esetében ráadásul felmerül a kérdés, hogy miért kell megint a szombat jelentőségére figyelmeztetni? De először szóljunk a „végeztessen” (téászé) szóról, amit a mesterek „végezzetek” (táászu) alakban írtak volna.
Nem jöttek zavarba, több megoldást is találtak. Az egyik szerint „minden ember, aki az előírásoknak megfelelően megtartja a szombat törvényeit – I.ten áldásának jeleként – befejezett munkaként tekinthet hétköznapi kötelességeire”. Nem (csak) a munka sikeressége határozza meg a pihenés minőségét, hanem a pihenés is a munka eredményességét, ezért is érdemes sok munkát fektetni a megfelelő (kóser) pihenés feltételeinek megteremtésébe.
„Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak” (35:2). Nagyjából hasonló kifejezéssel találkoztunk Besáláh szidrájában is, csupán a szórend különbözik: „…nyugalom, szent szombat lesz…” (16.23). és ennek kapcsán jegyzi meg Rabbénu Báhjé ben Áser (1255-1340): illik hozzátenni a szombat szentségéhez, előtte és kimenetelekor egyaránt.
A Sulhán Áruh ezt már törvényként hozza, ebből kifolyólag a sábát korábban kezdődik és tovább tart valós idejénél. Ha valaki úgy érzi pénteken, hogy már elég volt a profán idő kínálta lehetőségekből, és a szombat szentségét magára akarja venni, akkor bölcseink többsége szerint ezt legkorábban naplemente előtt hetvenöt (75) perccel teheti meg.
Kezdődnek a bonyodalmak. Az elmúlt két napban sokadszor tisztáztuk, hogy nem szabad dolgozni szombaton, a tórai szöveg így folytatódik: „Ne gyújtsatok tüzet sehol lakhelyeiteken szombat napján” (35:3).
Mestereink számára nem volt egyértelmű, hogy miért kell külön kiemelni a tűzgyújtás tilalmát. Rabbi Joszé szerint azért, mert nem olyan tiltott munka, amelynek megszegéséért halálbüntetés járt, hanem enyhébb volt a megítélése, mások szerint (Rabbi Nátán) azt példázza, hogy nem csak az összes munkatilalom együttes áthágása miatt járt büntetés, hanem az egyes szombati munkavégzések külön-külön is következménnyel bírtak.
„Rabbi Nátán, a babilóniai” néven is ismert a harmadik generációs tanna (a misnai korszak bölcsei), aki a polgári időszámítás szerinti második században élt. Számos döntése és észrevétele szerepel a Talmudban, de egy alkalommal komoly hibát követett el, amely nem maradt következmény nélkül. Rabbi Meir-rel összefogva le akarták váltani a nászi-t („fejedelem”), Rabban Gamliél-t a pozíciójából, az ok – mint oly sokszor a későbbiekben is – a sértett hiúság volt.
Fondorlatos tervet eszeltek ki, aminek az volt a lényege, hogy a Szóbeli Tan olyan részeiből kérdezik Rabban Gamliél-t, amelyet nem ismert, és ez szolgált volna indokul, hogy a nyilvánosan megalázott fejedelmet lemondassák.
Igen ám, de valaki kihallgatta az ármánykodókat, és tudatta Rabban Gamliél-lel, hogy mi készül. Ő megtanulta az addig ismeretlen anyagot és úgy érkezett meg a tanházba. A Talmud (Horájot 13b) így ír az esetről: „Miután végzett, így szólt hozzájuk: ha nem tanultam volna, megszégyenítetek. Parancsot adott és kivitték (kidobták) őket a tanházból.”
A tanítványok kérésére később visszaengedte őket, de azt mondta Rabban Simon ben Gámliél: engedjük vissza, (de) büntessük őket azzal, hogy ne mondjanak tanítást (háláhát) a nevükben! Ráaggatták Rabbi Meir-re a „mások”, Rabbi Nátán-ra pedig a „vannak, akik azt mondják” elnevezést” (uo.).
Nagy szerencse, hogy a hálás utókor tanult az esetből, és azóta sincs Izrael bölcsei között olyan vita, ami hiúságból fakad, és a résztvevők nevének elvesztéséhez vezet!
Vissza a szombati tűzgyújtás problémájához! „Ne gyújtsatok tüzet sehol lakhelyeiteken szombat napján” – mondja a Tóra, és a kutató szellemű rabbik azonnal ráharaptak a látszólag felesleges „sehol lakhelyeteken” kitételre.
Ha a tűzgyújtás tiltott szombati munka, akkor az tilos mindenhol! Vagy esetleg Izraelen kívül szabad? Nem, mert a Talmud más helyen (Kiddusin 37a) megtanítja, hogy minden micva, amely független Izrael földjétől, kötelező a diaszpórában is. De akkor mégis miről van szó?
Az egyik legkedvesebb talmudi (Sábát 20a) magyarázat szerint a Tóra arról beszél, hogy a településeinken sehol se szabad tüzet gyújtani, de a Szentélyben engedélyezett (volt) az áldozatok miatt. És akkor mi van, ha úgy értelmezik a fenti mondatot, hogy ne égjenek tüzek a zsidó otthonokban szombaton? Volt ilyen, komoly baj volt, de finom megoldás született a felvetésre.
A kilencedik században a karaitákkal kialakuló nézetkülönbségek a szombati tűz kérdését is érintették. Nem azon vitáztak, hogy szabad-e gyújtani, hanem azon, hogy éghet-e egyáltalán. A karaiták úgy vélték, hogy Szentély hiányában a szombatoknak és az ünnepeknek egy célja van: (sötétben és hidegben) emlékezzünk a pusztulásra, hiszen ha áldozatainkat nem tudjuk bemutatni, akkor az ünnepeinket sem ülhetjük meg.
Főként Szaádja Gáon-nak köszönhetően – a rabbinikus judaizmus győzött, ennek következményével napjainkban is találkozhatunk. Többek közt a sólet által, amit a karaiták elleni „győzelmet” követően rendeltek el bölcseink. Nem feltétlenül babból és húsból áll, olyan ételnek kell lennie, ami péntek délutánig elkészül, és a szombat déli étkezésig melegen tartják.
Etimológiai fejtegetések szerint talán a „calentem” (ami forró) szóból származik, egyesek a „chaud” (forró) és „lent” (lassú) szavakat vélik a háttérben, mások a „s’lán” (ami pihent, mármint egész éjjel) héber kifejezéssel magyarázzak, sőt előfordul olyan elképzelés is, mely szerint a „schul ende” (az iskola végén) szavakból ered.
Az egyik legkedvesebb sábeszi előírásunk a héten sokszor idézett tórai vers körüli vita nyomán született meg, oldódjon meg minden mahlajke hasonlóan!
(Darvas István főrabbi korábbi tanítása)