Hetiszakaszunk bővelkedik drámai eseményekben. Izrael népe csak imént fogadta el a láthatatlan I.ten uralmát, csak imént mondta egyhangúlag: „Megtesszük és meghallgatjuk”, s íme, alig néhány nappal később aranyborjút állított fel és körültáncolva azt, így kiáltotta: „Ez a te I.tened-Izrael, aki kivezetett minket Egyiptomból!”
Mivel magyarázható ez az éles fordulat?
Ahogyan az egyén életének vannak szakaszai a gyermekkortól az öregségig, úgy a népek történetében is megjelennek ezek az életszakaszok. A lényeges különbség az, hogy az egyén öregségében befejezi életét, de az „öreg” nép megújíthatja ifjúságát. (Áchád Háám: „Múlt és Jövő”).
Az Egyiptomból kivonult Izrael korai gyermekkorát élte. Nem volt kialakult hite, világnézete, mint „gyermeknek”, az utánzás töltötte ki világát. A szináji és egyéb csodák nagy hatást gyakoroltak rá, és Mózes vezetése a biztonság érzését adta neki. De íme, Mózes „eltűnt”, már negyven napja, és a nép úgy érezte, hogy vezető nélkül maradt.
„És Áháron köré gyűlt a nép, és így szólt hozzá: Csinálj nekünk I.tent, ki előttünk jár, mert ezt a férfiút, Mózest, aki kivezetett minket Egyiptomból, nem tudjuk mi lelte” (Ex. 32/19).
Hogy a nép mennyire nem érezte bűnnek az aranyborjú felállítását, az bizonyítja legjobban, hogy éppen a főpaphoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel. Mivel az egyiptomiak állatimádók voltak (totemizmus), hát a látható I.ten is állatformát kapott. Az aranyat általános közadakozásból szedték össze.
A bibliai elbeszélést kibővíti a Midrás. Az aranyborjú imádása során gyilkosságok, paráználkodás, általános civakodás és részegeskedés volt a nép körében. (A „Tízparancsolat” című film mindezt ábrázolta.) Vagyis a bálványimádás azonnal erkölcsi züllést idézett elő.
Mózes visszatérőben volt a hegyről, kezében a két kőtábla: a Tízparancsolat.
Határtalan fájdalom és harag lett úrrá rajta az elé táruló kép nyomán. Az állat-i.tent körültáncoló nép, az általa szeretett és szolgaságból megváltozott Izrael bűnös tivornyázása és erkölcstelen tobzódása megértette vele, hogy csőcselékkel van dolga, amely nem érett meg az egyi.tenhit befogadására. Összetörte a szent Írást tartalmazó kőtáblákat.
De hamarosan felfogta, hogy a gyermeklelkű nép naivságában cselekedett. Van remény, hogy Izrael „felnő”, és azzá lesz, amire hivatott: kiválasztott nép. Ezért csak az uszítókat büntette meg, és imával fordult I.tenhez, a nép iránti kegyelemért.
„És imádkozott Mózes I.tenhez, mondván: miért töltenéd ki haragod népeden, kit kivezettél Egyiptomból?… Emlékezz Ábrahám, Izsák és Izrael szolgáidra, kiknek megesküdtél, hogy utódaikat megsokasítod…” ( Ex: 32/22-13).
„És I.ten elengedte a csapást, amit népére mérni kívánt” (u.o./14.).
I.ten is belátta, hogy Izrael nem tagadta meg Őt, csak „gyermekségében” utánozta Egyiptomot. Júda Hálévi „Kuzári” című munkájában több fejezetet szentel az aranyborjú vétkének megmagyarázására. Szerinte Izrael vétke csak abban merült ki, hogy látható formát akart adni I.tennek, de Őt meg nem tagadta.
Az idők folyamán ellenségeink sokszor használták fel ellenünk az aranyborjú esetét gyűlöletük alátámasztására. Az aranyború jelképezte szemükben a pénzt, amit a zsidók imádnak, és előtte leborulnak. A középkorban az uzsorás fogalma egy volt a „zsidó” fogalmával (Shylock!) Holott az igazság az, hogy a lombárdiai bankárok és egyéb pénzemberek sokszorosan túltettek a zsidó ún. pénzimádatán.
Az aranyborjú szimbólummá változott, de az eredeti elbeszélés a heti szidrában azzal végződik, hogy Izrael tévelygését I.ten megbocsátotta, sőt Mózes előtt kinyilvánította 13 tulajdonságát, amelyeknek központjában áll a könyörületesség.
Izrael hű maradt I.tenhez és az ő Tórájához. De hogy megértse a Láthatatlant, I.ten elrendelte a pusztai szentély (Miskán) felállítását, amelyben a „gyermek” Izrael látható fogalmakkal imádhatta I.tent, aki nem ábrázolható anyag által.
A hetiszakasz egy részletét böjtnapokon szokták felolvasni.
„Mózes könyörgött I.tenhez” (Ex.32) nemcsak a pusztában, hanem a zsidó nép történetében minden válságos korszakban.
Talán ennek köszönhető nemcsak a zsidó nép fennmaradása, hanem a harmadik Zsidó Állam megszületése és a héber nyelv és kultúra feltámadása is.
Az „aranyborjú” néha ma is kísért, amikor sokan közülünk a magasabb életnívó utáni vágyukban elhagyják az Országot és az „ubi bene ibi patria” (ahol jó, ott a hazám) jelszóval a nyugati jólét országaiba vándorolnak (jeridáznak). Sokakat ér csalódás és sokan térnek vissza, mondván: „Avirá Leerec Jiszráel máchkimá” – Izrael országa okosabbá és boldogabbá tesz minket.
Talán magasabb a fizetés Amerikában, de az Otthon érzését nem adja az ősök országából odavándoroltaknak. A szábre vagy a bevándorolt csak itt van „otthon”. És ezt nem lehet felcserélni semmiféle dollármennyiséggel. Izrael 2000 év után hazatért, és ez az érzés nem mérhető anyagiakkal. Itt éltek őseink, itt születtek gyerekeink, unokáink – és nincs az az ország, amely ezt az érzést bármivel is pótolhatná.
„Éjn lánu erec ácheret” (אין לנו ארץ אחרת) – nincs más országunk, mint ez – akkor is, ha az aranyborjú másutt leledzik.
(Forrás: Menáchem Meron: Az élő Biblia)