A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt – jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
A módosított menetrend szerint a Lufthansa és a csoporthoz tartozó légitársaságok, vagyis a SWISS, az Austrian Airlines, a Brussels Airlines és az Eurowings január 15., csütörtök és január 19., vasárnap között kizárólag a nappali járatokat üzemelteti Tel-Avivba és Tel-Avivból, valamint Jordánia fővárosába, Ammanba és onnan, az iráni eszkaláció lehetősége okozta félelmek miatt.
„Ez azt jelenti, hogy a személyzet közvetlenül visszarepül, helyszíni éjszakázás nélkül”
– áll a Lufthansa szóvivőjének közleményében. „Egyes járatokat akár törölhetnek is” – tette hozzá.
„A Lufthansa csoport szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és a következő napokban is folyamatosan értékeli azt. Az érintett utasokat automatikusan átfoglalják, és proaktívan felveszik velük a kapcsolatot” – közölték.
(mti)

