Mózes első könyvének záró szidrájából megtudjuk, hogy Jákov ősapánk nagyon jól érezte magát Egyiptomban. Ez volt életének legboldogabb 17 éve, amit itt töltött, Gósen földjén, fiai és unokái körében, de nem utolsó sorban a megkerült József társaságában, akiről kiderült, hogy álmai beteljesedtek: mindenki hajlong előtte. Hiszen ő Egyiptom teljhatalmú alkirálya.
Jákov 147 évet élt, kevesebbet, mint apja Izsák (180) és mint nagyapja, Ábrahám (175). Életében sok rosszban volt része; otthonról menekülnie kellett Ézsau haragja elől, majd ravasz kapzsi apósa verte át és játszotta ki. Utána Schemben megerőszakolják egyetlen lányát, Dinát; Lea korán meghal, majd Ráchel szeretett első felesége belehal második szülésébe. Ezután fiai meghozzák József halálhírét, amit maga Jákov „állapit meg” a véres köntös láttára. Nem akar vigasztalódni, hosszú idő eltelte után sem, amiből a midrás azt olvassa ki, hogy Jákov megérezte: József él. Mivel csak a halott után vigasztalódik az ember – 12 hónap elteltével – de az élő után nem.
Amikor József bemutatta apját a Fáraónak – az uralkodó kegyesen megkérdezte őt, hogy hány éves. A pátriárka, talán többnek nézett ki koránál, talán kevesebbnek, de válaszolt a kegyes királyi kérdésre: „Vándoréletem éveinek száma 130; kevés és szomorú (boldogtalan? szószerint rossz) volt az életem, amely nem érte el őseim életéveit”. Miért kellett Jákovnak „sírni” a magát bálványistennek tartó despota előtt? Nem tudjuk Talán a szemmelveréstől félt, talán azt gondolta, hogy a jóból is megárt a sok, és nem ajánlatos a gój előtt túl boldognak tűnni, mert ebből semmi jó nem származhat.
Hogy miért kérdezte a Fáraó életkorát – erre a Midrás válaszol. Az audencián jelen volt Óg, az óriáskirály is, aki több mint 500 évet élt. Amikor Jákov megjelent, József kíséretében, Fáraó froclizta Ógot, mondván neki: látod, annakidején azt mondtad, hogy Ábrahám egy meddő öszvér, akinek nem lehet gyereke, és íme itt áll előtted az unokája! A Midrás Hágádol hozzáteszi: Jákov annyira hasonlított nagyapjára, hogy a nagytestű de kiseszű Óg összetévesztette őket…
Jákov megáldotta a fáraót (a Midrás szerint azzal, hogy a Nílus állandóan áradjon, mert annak a vize öntözte az esőszegény Egyiptomot. El tudjuk képzelni, milyen jót derültek az udvari emberek, varázslók, kuruzslók és egyéb „intelligencia”, amikor az öreg kánaáni pásztor – lett légyen Tomas Mann szerint ‘”pásztorkirály” – megáldotta az önmagát istenítő fáraót. Mivel azonban mégis csak József apja volt – jó képet kellett vágniuk a dologhoz.
Ez volt, itt volt Gósen földjén, az első zsidó – önként választott gettó. József ebben is sokat segített: bemutatott fivérei közül ötöt a fáraónak – a Midrás tudja: azokat, akik gyengébb fizikumúak voltak, mert nem akarta hogy Jákov fiai az egyiptomi hadseregben szolgáljanak. Azok meg arra hivatkoztak, hogy pásztorok voltak világéletükben, máshoz nem is értenek. A végén a fáraó meghagyta Józsefnek: Ha tud fivérei között tehetséges embereket – nevezze őket ki a királyi nyáj felügyelőinek.
Ezek utána – az Írás nem közöl sok részletet Jákov egyiptomi életéből – a pátriárka beteget jelentett. Eljött hozzá József két fiával, akiket megáldott a boldog nagyapa, majd kérte Józsefet, akinek erre lehetősége volt – ne temesse el Egyiptomban, ahol majd múmiát csinálnak belőle – hanem vigye fel Kánaánba, a jövendő Erec Jiszráélba – és ott a Machpéla barlangban temesse el. Hiszen ott
van eltemetve Lea, valamint az ősök, Ábrahám és Sára, valamint Izsák és Rivka, és a midrás szerint Ádám, az első ember a földön és felesége Éva, szintén ott találtak örök nyugalomra.
Érdekes momentum, amire csak az aggáda figyelt fel: amikor József jön – a beteg Jákov felül az ágyban és meghajol, hogy tiszteletet adjon magasrangú fiának. A furcsa jelenetet egy Talmud bölcs azzal a közmondással magyarázza, hogy „amikor a róka a király, adj tiszteletet neki és hajolj meg előtte.(Arameus eredetiben: Táálá böidáné – szgid lé” (Megilla 16b, szakaszunkban Rási idézi). A közmondás alapja az a néphit, hogy az állatvilágban is van hierarchia és az állatok sorban töltik be a vezető, a „király” szerepét. Tehát, amikor a róka a király – aki azért mégsem oroszlán – előtte kell meghajolni
Az előrelátó Jákov ezzel nem elégedett meg. József ígéri, hogy Kánaánba viszi – de ő – biztos, ami biztos – megesketi szeretett fiát. A továbbiakban látni fogjuk milyen igaza volt ebben.
Amikor Jákov érezte, hogy halálán van magához kérette fiait. A Midrás szerint fel akarta fedni előttük, mikor lesz az „idők vége”, vagyis mikor szabadulnak Izrael fiai a nekik ígért – vagy nekik, viselkedésük nyomán, járó – galutból, száműzetésből, mikor jön a megváltó Messiás. Ebben a pillanatban azonban „eltávozott tőle a szent sugallat”, és amire erejéből futotta az csak az volt, hogy jellemezze és megáldja fiait.
Ez a jellemzés-áldás egy teljes rovatot igényelne (talán majd jövőre). Most elégedjünk meg azzal, hogy Jákov látta lelki szemeivel a Dán törzsbeli Sámson hősies harcát a filiszteusok ellen, akik valósággal féltek tőle – és azt gondolta- hitte, hogy ez lesz a várt Messiás. Mikor azonban azt is látta, hogy a filiszteusok elfogják, megvakítják, majd gúny céltáblájává teszik, hősies, de megalázó haláláig: felkiáltott: „a te segítségedet kérem, Istenem”! (1. Mózes, 49, 18) (Börésit rábbá, 98).
Hasonlóképpen fejezi ki magát Maimonidés Bar Kochbáról, a legendás szabadsághősről, akiről még rabbi Akiba is azt hitte, hogy ő a Messiás. „Miután meghalt, látták (hogy tévedtek) és nem ő a Messiás” (Rámbá”m, Hilchot Mláchim, 11. fejezet).
Amikor meghalt, – miután immár mind a 12 fiát megkérte, ne temessék el Egyiptomban, hanem vigyék Kánaánba, ott is a Machpéla barlangba – József volt az első, aki sírva fakadt, apjára hajolt és megcsókolta a holttestet. Később ez hosszú halachikus vitákat eredményezett: szabad-e egy halottat megcsókolni?
Ugyancsak megróják az ősi források Józsefet amiért – a helyi szokásnak megfelelőn – bebalzsamoztatta apját. Ezt szigorúan tiltja a halacha, ami akkor ugyan még nem volt érvényben (mert még nem adatott a Tóra) de Bölcseink szerint Jákov és háznépe tartották az íratlan Törvényt is.
Még hátra volt a neheze: meg kellett szerezni a királyi engedélyt Jákov Kánaánba szállításához. Az agg pátriárka, kinek érdemében a Nílus áradt és a szűk esztendők megrövidültek – nemzeti kincsnek számított és a Fáraó az életben nem adta volna meg a kiviteli engedélyt – ha nem az eskü.
Itt derült ki milyen előrelátó volt Jákov, amikor megeskette Józsefet, hogy vigye őt a Machpéla barlangba. A kérelmét József azzal kezdte, hogy „apám megesketett…”. A vége: a fáraó azt feleli: „tedd, amire apád megesketett”. A két mondat közötti vitát csak a Talmud ismerteti: a fáraó azt mondta volna Józsefnek: sebaj, menj el egy bölcshöz, aki majd felold téged az esküd alól, és akkor eltemetjük a papát itt, nemzeti pompával, az egyik piramisban.
Erre József azt válaszolta (volna, a Talmud szerint, hogy): „jó, de akkor a másik eskümet is feloldatom…”
Ez visszavisz bennünket arra az időre – 22 évvel ezelőtt – amikor Józsefet felhozták a börtönből és megfejtette a fáraó álmait. Amikor az uralkodó teljhatalmú kormánybiztossá (illetve alkirállyá) akarta kinevezni – az egyiptomi nomenklatúra felhördült: egy rabszolgát, akit 20 ezüstért adtak el, akarsz fölénk kinevezni?? A fáraó ekkor azzal érvelt, hogy nagyon tehetségesnek látja Józsefet, és királyi allűröket észlel nála, főleg az általa vázolt gazdasági „hétéves terv” alapján. Ekkor azzal érveltek a főurak, hogy Egyiptom hagyományai szerint az uralkodónak kell tudnia 70 nyelven beszélni….
A fáraó megkérdezte Józsefet, aki azt mondta: majd holnap beszélünk erről. Azon az éjjelen – fedi fel a Talmud – Jött Gábriel arkangyal és megtanította Józsefet a hetven nyelvre. Másnap, amikor a fáraó előtt kitűnőre vizsgázott, József hirtelen héberül kezdett a királlyal beszélni, aki egy mukkot sem értett belőle. Kiderült hogy József 71 nyelvet tud, míg a fáraó csak hetvenet… Kérte a fáraó, hogy József tanítsa meg héberül, próbálta is, de e király fejébe nem ment be a szent nyelv. Ekkor kérte Józsefet, esküdjön meg, hogy nem árulja el senkinek, hogy egy nyelvvel többet tud, mint a király. József megesküdött.
Ez volt, tehát az a „másik eskü”, amivel József „fenyegetett” hogy feloldatja. A fáraó gyorsan retirált…. (Szóta 36,b).
Az egyiptomi hatóságok hetvennapos nemzeti gyászt rendeltek el. Hatalmas gyászmenet kísérte Jákovot Kánaánba, köztük lovashuszárok és más katonai alakulatok. Ezek célja a menet biztosítása volt, no meg az hogy József visszatérjen, és ne hagyja ott a fáraó „nemzeti kormányát” a slamasztikában.
Amikor a kanaániták látták a gyászmenetet, azt mondták, hogy „nagy gyásza ez Egyiptomnak”. A Midrás (Pszikta döráv Káhána, 10, 90) szerint fejvetéssel tisztelegtek. Mások szerint a helyi kiskirályok koronáikat aggatták Jákov koporsójára, amikor látták ott József koronáját. A határon – Góren Heátád – megálltak és József a zsidó hagyományoknak megfelelőn, hétnapos gyászt rendelt el, „nagy és mélységes gyászt”, amire azt mondja a Talmud, (Szóta, 13a), hogy „még a lovak és a szamarak is gyászolták.
Ez hogy értendő? Úgy – mondja a Torá Tmimá szerzője, Baruch Halevi Epstein rabbi Pinszkből – hogy még a lovak is talpig feketében voltak, gyászruhába öltöztették őket „ahogy manapság szokás a nagy urak temetésén”.
Meg kell adni: temetni tudnak az egyiptomiak stílusosan, főleg amikor egy öreg zsidót kell eltemetni. Csak a fiatal, a fia, jöjjön vissza, mert még szükségünk lesz ám rá…