Nyolc évvel azt követően, hogy a korábbi vallási vezető lemondott, Tel-Aviv új főrabbit választhat.
A rabbinikus világ egyik legrangosabbnak tartott pozícióját legutóbb Israel Meir Lau rabbi töltötte be, lemondása óta a pozíció betöltetlen maradt. A Vallásügyi Minisztérium most jóváhagyott egy új szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy a polgármester beleegyezése nélkül is városi rabbit válasszanak.
A tervek szerint két hét múlva a választmányi gyűlés tagjai a Tel-Aviv-i Vallási Tanács épületében gyűlnek majd össze, hogy megválasszák a város következő rabbiját.
Több jelölt is felmerült potenciális jelöltként. Köztük van Rabbi Zevadia Cohen, a tel-avivi rabbinikus bíróság vezetője, aki várhatóan megkapja az ultraortodox Sász párt támogatását. Cohen neve felmerült a Izrael főrabbinátusának lehetséges jelöltjeként, bár ez végül nem valósult meg.
Egy másik jelölt Rabbi Haim Amsalem, a Shas korábbi Kneszet-képviselője, aki ideológiai viták miatt hagyta el a pártot. Amsalem korábban a jeruzsálemi szefárd főrabbija posztjáért indult, most pedig a tel-avivi posztért küzd.
A Lau család, amely két generációnyi főrabbit adott, szintén képviselteti magát. A jelölt Tzvi Jehuda Lau rabbi, Tel-Aviv korábbi főrabbijának fia.Lau közösségi rabbiként szolgál Tel-Aviv Yad Eliyahu negyedében, egy jesivát vezet, és az elmúlt években judaizmust tanított különböző helyszíneken.
Jelölt még többek között Aryeh Levin rabbi, Tel-Aviv északi részének rabbija, Zion Algazi rabbi, a Ramat Ganról, aki aktív tartalékos szolgálatot teljesít, valamint Avi Reznikov, a tel-avivi Ichilov Kórház rabbija.
A jelöltek listája nem végleges, és a két hét múlva esedékes szavazás előtt még változhat.
A Tel-Aviv következő rabbiját megválasztó elektori gyűlés a városi tanács 31 tagjából, a vallási szolgálatok minisztere által kinevezett 21 képviselőből és 11 köztisztviselőből áll.
(ynet)

