Az idei Hanuka ünnepének nyolcadik napját, egyben az ünnep lezárását ünnepélyesen keretezte a Thököly úti zsinagóga.
Kardos Péter főrabbi tanításában – a tőle megszokott bölcs humorral – felelevenítette, miről is emlékezünk meg e történeti ünnep alkalmával.
Ezt követően az ausztrál véres terrortámadással kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel, majd kaddist mondott az áldozatokért, végül egyperces néma megemlékezésre szólította fel a résztvevőket.

A felemelő alkalmat dr. Róna Iván, a közösség elnöke moderálta, a kántori feladatokat Kardos László látta el.
Az eseményen részt vett Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, a zuglói polgármester, Rózsa András, valamint két alpolgármester, Háhn-Zágon Zsuzsanna és Hevér László György is, akik egy-egy gyertya meggyújtásával is hozzájárultak az ünnep fényéhez.
A Hanuka estet Gerendás Péter koncertje zárta méltó módon.

