Károlyi K. László: Célunk, hogy stabil utánpótlást biztosítsunk a zsidó közösségnek

A csütörtöki BZSH közgyűlésen szinte egyhangú szavazáson a közgyűlési tagok úgy határoztak, hogy új templomi körzetet hoznak létre Rumbach Körzet elnevezéssel, mely körzet innentől kezdve a Budapesti Zsidó Hitközség tizenötödik körzeteként működik majd a gyönyörű Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

A jövőről Károlyi K. László, a körzet elnöke nyilatkozott a bzsh.hu-nak:

– Mint elnök, miként értékeli, hogy a BZSH közgyűlése felvette körzetei közé a Rumbachot?
– Amikor a javaslat bekerült az elöljáróság elé, ők ellenjavaslat nélkül támogatták a leendő körzetet. Sőt! Még azt megelőzően a BZSH elnöke, Mester Tamás összehívott egy körzeti elnököknek szóló egyeztetést és ott is minden résztvevő támogatta a kezdeményezést. Hab a tortán, hogy a Mazsihisz elnöke is személyes támogatásáról biztosított minket.
A magam részéről nagyon boldog vagyok, hogy a közgyűlés megszavazta felvételünket tizenötödik templomkörzetként a BZSH-ba és itt szeretném megköszönni minden kedves támogatónknak és kritikusunknak is, hogy hozzájárultak a tegnapi felemelő pillanathoz.
Több pillére is van, hogy miért hasznos, hogy a budapesti zsidó közösség hivatalos tagjai lehetünk a jövőben. Az egyik, hogy látható, hogy egy alulról szerveződő kezdeményezés milyen sikert tud elérni, másfelöl van több technikai, operatív kérdés, amely a jelenlegi működési formában nehezen volt csak kezelhető.
Gondolok itt az imaidőpontok és helyszín foglalására, a kiddusok megszervezésére és finanszírozására. A jövőbe nézve ez a szervezet forma támogatja az ünnepeknek a megtartását és megélését is körzeti keretek között.

-Jelenleg hány fő tagja van megközelítőleg a körzetnek, közösségnek?
– A tágabb létszám közel nyolcvan fő, a szűkebb, akikre minden imádkozáson lehet számítani, az harminc fő. Tehát három minjennek megfelelő az állandó létszámunk.

– Heti szinten hány I.stentiszteletet tartanak?
– Jelenleg minden hétköznap és vasárnap minjenben imádkozunk reggel a Rumbachban és oéntek esténként önálló szombatfogadásra kerül sor. A hétköznapi imádkozásokon jelen pillanatban még közös minjen jön össze a Bét Jehuda, vagy a Bethlen téri zsinagóga tagjaival, viszont nagyon fontos, hogy egyre több ezen két közösséghez nem tartozó imádkozni vágyó is csatlakozik hozzánk.

– Fontos kérdés, hogy van-e, állandó rabbija, kántora a közösségnek?
– Jelenleg állandó kántorunk nincs, viszont teret adunk olyan fiatal kántoroknak, előimádkozóknak, akik vagy hazánkban, vagy külföldön már bizonyítottak. Rabbi tekintetében jelen pillanatban Deutsch Péter látja el a közösség vallási vezetését, amennyiben ez nem ütközik a Bethlen téri imákkal, de az a cél, hogy rövid időn belül egy fiatal, tanult és tenni vágyó rabbival gazdagodjon a közösségünk.

– Mi a küldetése az egykoron virágzó, ám az elmúlt évtizedekben már nem létező Rumbach zsinagógai körzetnek?
– Egyértelmű célunk és törekvésünk, hogy egy stabil utánpótlást biztosítsunk mind a budapesti, mind az országos zsidó közösségnek. Értem ez alatt, hogy fiatalok, fiatal családok közösségi szinten élhessék meg a vallást, térhessenek vissza a gyökereikhez és így vihessék tovább hagyományainkat nemzedékről-nemzedékre. לדור ודור .

Sok sikert kívánunk a Rumbach Sebestyén utcai közösségnek, a BZSH tizenötödik templomkörzetének!

2025, dec, 05