Antiszemita támadásra készült két kiskorú dzsihadista Párizsban

Antiszemita támadás előkészítésével vádoltak meg Párizsban két fiatalkorút, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek – erősítették meg kedden igazságügyi források a Le Parisien című napilap értesülését.
A két tinédzsert „terrorista bűnszervezetben való részvétellel vádolják, egy vagy több személy elleni bűncselekmény előkészítése céljából” – közölte az országos terrorellenes ügyészség (PNAT).

A 16 éves dzsihadisták közül az egyik csecsenföldi orosz állampolgár, Strasbourgban lakik, négy évvel ezelőtt érkezett Franciaországba az anyjával. Interneten állt kapcsolatban a másik középiskolással, aki Párizs környékén lakik. Azt tervezték, hogy zsinagógákat támadnak meg, de a konkrét célpontot még nem határozták meg.

A csecsen származású gyanúsított egyik üzenetében kezében késsel posztolt magáról egy fotót, amelyhez azt írta, hogy „öt nap múlva zsidókat fog ölni”. A rendőrség ezt követően lépett közbe, és őrizetbe vette mindkét fiút – közölte a France2 közszolgálati televízió.

Hivatalos források szerint idén eddig húsz fiatalkorút vádoltak meg terrorista jellegű bűncselekmény miatt, a PNAT által indított eljárások keretében. Tavaly egész évben összesen 19 fiatalkorú dzsihadisták vádoltak meg, 2023-ban 15-öt, 2022-ben pedig csak kettőt.

A hatóságok arra hívták fel a figyelmet, hogy a kifejezetten tinédzserek számára készített dzsihadista internetes tartalmak általi radikalizálódás miatt az utóbbi öt évben egyre fiatalabbak a gyanúsítottak az ilyen típusú bűncselekmények esetében.

(mti)

2025, dec, 02