A Miniszterelnöki Hivatal szerda hajnalban közölte, hogy Izraelbe visszakerültek Arie (Zalman) Zalmanowicz és Tamir Adar, a Nir Oz kibucból elrabolt izraeli áldozatok földi maradványai. A két holttestet a Vöröskereszt vette át a Hamasztól, majd a Cahal katonai díszszertartást tartott a főrabbival együttműködve. Zalmanowicz volt a Hamasz fogságában tartott legidősebb izraeli túsz.
A két koporsót a Vöröskereszt adta át a Gáza déli részén, majd izraeli katonai és Sabak-erők vitték át a határon. Az Abu Kabir igazságügyi orvostani intézetben azonosították a holttesteket, és megkezdődött a haláluk körülményeinek vizsgálata.
Az elmúlt hetekben Gázából visszakerültek Izraelbe többek között Ronen Engel, Inbar Haiman, Mohamed Alatrash, Eliyahu Margalit és Tal Chaimi földi maradványai is. Az izraeli hadsereg becslése szerint a Hamasz még legalább 13 izraeli áldozat holttestét őrzi, és képes lenne azok többségét azonnal visszaadni.
A túszcsaládok központi szervezete közleményben fejezte ki együttérzését:
„Szívünk együtt dobban azokkal a családokkal, akiknek szerettei most tértek haza. Tudjuk, hogy a szív sosem lesz teljes, de a bizonytalanság vége némi enyhülést hoz. Addig nem nyugszunk, amíg az utolsó túsz is vissza nem kerül Izraelbe.”