Könnyű böjtöt és egy jó pecsétet kívánunk!

Ideje készülődni! Elvégezni az utolsó házimunkákat, felvenni a legszebb alkalmi ruhát és lélekben készülni, hiszen este hat óra után öt perccel beköszönt Jom Kipur (יוֹם כִּפּוּר) ünnepe. Megkezdődik a 25 órás böjt, mely talán a legnagyobb kihívás a zsidó emberek számára.

Az Engesztelés Napját a pecsételés napjának is nevezzük (יוֹם חתימה), mert a Ros Hásáná napjaiban hozott ítéletet most „pecsételi meg” az Örökkévaló, ekkor lesz végleges az emberek sorsáról hozott ítélet. Ezekben az órákban pecsételtetünk be a „jók könyvébe”, vagy ahogy másképpen mondjuk: az „élet könyvébe”.

Jom Kipurkor a Tóra parancsolata szerint 25 órán keresztül böjtölnünk kell, ám a parancsolat azt is mondja, hogy az egészségünk sokkal fontosabb, mint böjtölni. Az egészséges emberek ilyenkor böjttel teljesítik a mitzvát, a betegek pedig étkezéssel.

Tórai parancs, hogy Jom Kipur napján minden egészséges felnőtt ember sanyargassa a lelkét. Bölcseink szerint öt módja van a sanyargatásnak: Nem szabad enni-inni, bőrcipőben járni, élvezeti fürdést venni, illatosító szerrel magunkat kenni, valamint házaséletet élni.

Ez az egyetlen böjt, amely a Tórában szerepel. A többit a történelem sötét lapjai miatt iktatták be bölcseink.
Jom Kipurt azért nevezik az engesztelés napjának, mert Tisri hó 10-én jött le Mózes a Szináj hegyéről, azzal a hírrel, hogy az Örökkévaló kiengesztelődött, megbocsátotta az aranyborjú bűnét.

A zsidó ember is ezért reménykedhet, hogy ha őszinte szívvel megyünk imádkozni, akkor a mi vétkeink is megbocsátást nyernek, és megkapjuk a pecsétet a következő időszakra.

Az idei ünnep csütörtök este hét óra után hét perccel megy ki.


Minden hittestvérünknek jó pecsételést kívánunk, valamint, hogy írassék be az élet könyvébe!
Találkozzunk valamelyik budapesti zsinagógában!
Könnyű böjtöt!
צום קַל וגמר חתימה טובה

2025, okt, 01