A Hamász elfogadta a legutóbbi tűzszünetre vonatkozó javaslatot

A Hamász bejelentette, hogy beleegyezett a tűzszüneti javaslatba, amelyet Katar és Egyiptom nyújtott be még vasárnap, és a CNN szerint Izrael a közvetítőkön keresztül meg is kapta a választ.

Egy magas rangú Hamász-tisztviselőre hivatkozva azt írják, hogy a szervezet vállalná 10 még életben lévő túsz szabadon engedését, illetve több holttestet is átadnának Izraelnek, amely pedig cserébe több palesztin foglyot bocsátana szabadon.

A hatvannapos tűzszünetre vonatkozó egyiptomi és katari javaslat alapja állítólag az a tervezet, amit Steve Witkoff, az amerikai elnöki különmegbízottja még júniusban terjesztett elő. Azt, hogy Izrael mit válaszol, egyelőre nem tudni, Benjamin Netanjahu korábban kijelentette, hogy csak akkor lehet szó harcok felfüggesztéséről, ha a Hamász az összes túszt elengedi, mégpedig egyszerre, illetve leteszik a fegyvert.

Izraelben a hétvégén is a Gázai övezeti háború lezárásához vezető megállapodás megkötéséért és a Hamász palesztin terrorszervezet által fogva tartott izraeli túszok elengedéséért tüntettek.
„Azok, akik ma a Hamász legyőzése nélkül a háború befejezését követelik, nem pusztán a Hamász álláspontját erősítik és a túszok szabadon bocsátását késleltetik, hanem arról is kezeskednek, hogy az október 7-i borzalmak újra és újra megismétlődjenek” – jelentette ki az izraeli miniszterelnök a kabinethez intézve szavait.

Netanjahu hangsúlyozta, eltökélt szándéka végrehajtani azt a korábbi döntését, hogy a hadsereg elfoglalja Gázavárost, amely azon utolsó olyan nagyobb területek egyike a palesztinok lakta térségben, amely még nincs teljes izraeli katonai ellenőrzés alatt. A BBC szerint az izraeli kabinet várhatóan a héten jóváhagyja az elfoglalására vonatkozó tervet.

(mti)

2025, aug, 19