Az USA vízumkorlátozással sújtotta a Palesztin Hatóság és Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét

Az Egyesült Államok vízumkorlátozást tartalmazó szankcióval sújtotta a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet több tisztségviselőjét – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.

A közlemény szerint a két palesztin szervezet megsértette korábbi vállalásait, amelyekről az Egyesült Államokban jogszabály rendelkezik.

Az indoklás kitér arra, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Palesztin Hatóság terrorizmust támogató tevékenységet folytat többi között felbujtással és az „erőszak dicsőítésével”, ezen felül anyagi támogatást nyújt terroristáknak és családjaiknak.

Az amerikai büntetőintézkedések indokai között szerepel az is, hogy a két palesztin szervezet kezdeményezőként és támogatóként vesz részt nemzetközi szervezetek intézkedéseiben, amivel arra törekednek, hogy az Izraellel fennálló konfliktust nemzetközi szintre emeljék, így abban bevonva többi között a Nemzetközi Törvényszéket és a Nemzetközi Bíróságot.
„Nemzetbiztonsági érdekünk, hogy ennek következménye legyen, és felelősségre vonjuk a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, valamint a Palesztin Hatóságot azért, hogy nem teljesítik vállalásaikat és aláássák a béke kilátását” – olvasható az amerikai külügyminisztérium közleményében, amely nem nevesíti, hogy mely palesztin tisztségviselőkre vonatkozik a vízumkorlátozás.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter még szerdán a közel-keleti biztonság kérdéseiről is tárgyalt Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszterrel. A találkozóról csütörtökön kiadott közlemény szerint az amerikai fél köszönetet mondott a támogatásért, hogy elérjék a Hamász kezében lévő túszok szabadon bocsátását.

(mti)

2025, júl, 31