Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át „humanitárius szünetet” tart a harcokban a Gázai övezet több térségben. Erről az izraeli hadsereg tett bejelentést vasárnap.
Több mint egy év után az IDF további értesítésig ismét napi tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezet több térségében, köztük Gáza városban. Emellett az izraeli légierő a háború kezdete óta először légi úton, ejtőernyővel élelmiszercsomagokat dobott le az övezetbe.
Vasárnap reggel a politikai vezetés utasítására helyreállították az áramszolgáltatást a Gázai övezet déli tengervíz-sótalanító üzemében.
Az IDF szerint a létesítmény várhatóan körülbelül kilencszázezer lakos vízellátását biztosítja majd. Az IDF közlése szerint a humanitárius „taktikai szünet” naponta, helyi idő szerint délelőtt tíz és este nyolc között lesz érvényben, és elsősorban azon térségekben, ahol nem folynak hadműveletek, vagyis főleg al-Mavászíban, Dír al-Baláhban és Gáza városban. A döntés az ENSZ-szel és nemzetközi segélyszervezetekkel végzett egyeztetések nyomán született. A szünet célja, hogy elősegítse az élelmiszer és a gyógyszer biztonságos eljuttatását a rászoruló civilekhez.
Az IDF kijelölt állandó biztonsági folyosókat is, ahol reggel hattól éjjel tizenegyig szabadon mozoghatnak az ENSZ és más humanitárius szervezetek segélykonvojai. Az elmúlt napokban több mint 250 teherautónyi segélyt pakoltak ki Gázában, és további százak várakoznak az átkelőhelyeken. Újabb konvojokat is elindítottak, Jordániából például hatvan teherautót, miután Izrael beleegyezett, hogy a segélyek nemzetközi szervezeteken keresztül jussanak be az övezetbe.