A G7-országok csoportja hétfőn késő este kiadott nyilatkozatában támogatásáról biztosította Izraelt, míg Iránt a közel-keleti instabilitás forrásának nevezte – írja a Reuters.
Az Irán és Izrael közötti háború – amely pénteken kezdődött, amikor Izrael légicsapásokat indított Irán ellen – riadalmat keltett egy olyan régióban, amelyben már a 2023 októberében kirobbant gáza harcok óta nagy a feszültség.
„Megerősítjük, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát” – áll a G7-ek nyilatkozatában. – „Irán a regionális instabilitás és terrorizmus fő forrása” – áll még a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy a G7 „egyértelmű álláspontja, hogy Irán soha nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel”.
Izrael egy általa megelőző csapásnak nevezett támadást indított pénteken Irán ellen, annak érdekében, hogy megakadályozza a síita teokrácia nukleáris programját. Azóta a két ország légi háborút vív egymással, ennek eddig több mint 220 iráni és 24 izraeli halálos áldozata van, miközben Teherán váltig tagadja, hogy katonai jellegű nukleáris programon dolgozna, és azt is kijelentette, hogy az atomsorompó-egyezmény értelmében joga van békés célokra nukleáris technológiát fejleszteni, beleértve az urándúsítást is.
Izrael nem írta alá az atomsorompó-egyezményt, mégis az egyetlen ország a Közel-Keleten, amelyről mindenki tudni véli, hogy rendelkezik atomfegyverrel, noha ezt soha nem ismerte el, bár nem is tagadta.
Ugyanakkor egyelőre nem látszik az az opció, ami a békés elrendezéshez vezetne, hiszen Benjamin Netanjahu jelenleg nyeregben érzi magát, és bármilyen békés rendezés egyezkedést követelne meg, míg ő, pláne miután bejelentette, hogy az izraeli légierő kivívta a légi fölényt Irán fölött, leginkább diktálni szeretne.
(Hvg)