A nagy érdeklődésre való tekintettel a Holokauszt Emlékközpont az év végéig meghosszabbította „A meccs emberei – Zsidók és labdarúgás a két világháború között” című időszaki kiállítását.
A kiállítás bemutatja azt a futballhőskort, amelyben a magyarországi zsidóság jelentős szerepet játszott és hozzájárult a sportág hazai aranykorához.
A labdarúgás nyugat-európai országokhoz képest későn honosodott meg hazánkban, az első futball-labda valamikor a 19. század utolsó negyedében került Magyarországra. A századfordulótól viszont viharos gyorsasággal szerzett rajongókat a sport, 1901-től bajnokságokat rendeztek, 1902-ben pedig Európában elsőként játszott Magyarország és Ausztria nemzetek közötti válogatott mérkőzést. Gyorsan fejlődött főként a főváros labdarúgása, az első világháború előtt Európa élmezőnyébe tartozott, ebben az időszakban Magyarország játszotta a legtöbb válogatott mérkőzést a kontinensen.
Mivel a magyar labdarúgás a századfordulón született, Budapest polgári világában, így természetes, hogy a sportág szereplői között jelentős volt a zsidó középosztály szerepe. A klubvezetők, a mecénások és futballbírók tekintélyes része tartozott az izraelita felekezethez, de a labdarúgók között is számottevő volt az arányuk. A futball azonban nem vált „zsidó sporttá”, sokkal inkább jellemezte egyfajta sokszínűség.
Az időszaki kiállítás betekintést nyújt a korszak futballjába, e mellett négy csapat és tizenkét játékos életébe. A kiállítás 20. század első felében jelenetős három klub Magyar Testgyakorlók Körének (MTK), a Ferencvárosi Torna Clubnak (FTC), az Újpesti Torna Egyletnek (UTE), illetve a cionista Vívó és Athletikai Clubnak (VAC) állít emléket.
Tíz kiemelkedő izraelita labdarúgó és edző egyéni sorsát ismerhetik meg, akik sokat tettek nemcsak a hazai, de a nemzetközi labdarúgásért is, és két olyan játokosét, akik a vészkorszak idején mentették zsidó honfitársaikat.