Eli Sarabi 491 nap után múlt szombaton szabadult a Hamász fogságából. Miután hazatért közölték vele, hogy feleségét és két lányát a mészárlás közben meggyilkolták. Testvére, akit szintén Gázába hurcoltak, a fogságban halt meg, holtteste még mindig a Hamász terrorszervezet birtokában van.
A legutóbb visszatérők közül Eli elsőként ült le a kamera elé, és a 12-es csatorna riportere – Ilana Dajannak hangsúlyozta, hogy azért vállalta az interjút, és mesélt a családját ért október hetedikei támadásról, elhurcolásáról, és a föld alatt, vasláncokhoz kötözve átélt közel 500 napnyi fogságról, hogy azokért a testvéreiért szólaljon fel, akiket a Hamász még mindig fogva tart, és akiket az államnak kötelessége kiszabadítani.
Elit október 7-én hurcolták el a Be’eri kibucból, akkor látta utoljára feleségét, és lányait.
„A jelenet egyszerűen borzalmas, olyan rettenetes félelem, amilyenhez semmi sem fogható. Tíz terrorista van a házban, kettő közülük engem tart, a többiek a lányokat fogják, és a konyhában állnak velük. Eközben végig Lian [a felesége] azt mondogatja nekik – ‘brit útlevél,’ azt hiszi, ez megvédi őket,” – emlékszik vissza, majd továbbá folytatja – „tudtam, hogy el fognak rabolni, ez teljesen egyértelmű volt számomra. Kiáltottam a lányaimnak – ‘Vissza fogok térni.’ És attól a pillanattól kezdve túlélő üzemmódba kapcsoltam. Nem számít, mi történik velem most, nem számít, mit tesznek velem – visszatérek. Sosem felejtem el a tekintetüket, ahogy rémülten néztek rám. Csak remélem, hogy nem szenvedtek.”
Majd, arról mesélt, hogyan hurcolták át Gázába, miközben egy feldühödött tömegben majdnem meglincselték, az első 52 nap egy lakásban tartották fogva, a hátralévő időt végig egy alagútban végig megláncolva.
„50 méterrel vagy a föld alatt, a higiéniai körülmények borzalmasak. Végül havonta egyszer fürdesz, egy palack vízzel vagy egy fél vödör hideg vízzel. A lábamon lévő láncok egy percre sem hagytak el attól a naptól kezdve, hogy Gázába kerültem, egészen az utolsó napig. Mások időnként megszabadultak tőlük, de én egy év és négy hónapig folyamatosan láncra verve voltam – nehéz lakatokkal, amelyek szó szerint felszaggatták a húsomat.”
Annak ellenére, hogy azelőtt sosem tette, a fogságban a Smá Jiszráelben talált megnyugvást. Tudván, kik voltak azok, akik mindent megtettek, hogy a túszalku ne jöjjön létre, és ellentétben a médiában zajló gyűlölet propagandával, súlyos veszteségei és a hosszú fogság kínzásai ellenére – nem dühös.
„Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, nem vagyok dühös. Szerencsés vagyok, hogy 30 évig mellettem volt Lian. Szerencsés vagyok, hogy éveken át ezekkel a csodálatos lányokkal lehettem. Szerencsés vagyok, hogy nem öltek meg. Szerencsés vagyok, hogy 16 hónap után visszatérhettem a családomhoz. Szerencsés vagyok.”
(ujkelet)