Megtalálták és kivitték két túsz holttestét a Gázai övezetből

Az izraeli hadsereg (IDF) megtalálta és kimentette két túsz, egy beduin apa és fia holttestét a Gázai övezetből – jelentette be Jiszráel Kac védelmi miniszter.
Az 53 éves Juszef Zijadne és 23 éves fia, Hamza Zijadne holttestét az övezet déli részén, Rafah környékén találták megy egy alagútban két Hamász-fegyveres földi maradványai mellett.

Eddig azt feltételezték róluk, hogy élnek, az apa az életkora miatt szerepelt azok listáján, akiknek szabadon engedését humanitárius okokból már az esetleges túszalku első fázisában el szeretnék érni az izraeli hatóságok.

Mindkettejüket élve hurcolták el 2023 október 7-én az övezet szomszédságában fekvő Holit kibucból, ahol dolgoztak. Velük volt Juszef két másik gyermeke is, a 18 és Bilal és a 17 éves Aisa is, de őket 2023. november 30-án szabadon engedték 55 napos fogság után az első, és mindmáig egyetlen túszalkuban. A család a Negev sivatagban fekvő Rahat beduin városban él.

Juszef Zijadne népes család feje volt, 19 gyermekével élt Rahatban, és tehénpásztorként dolgozott a kibucban. A fogságban szintén megölt Hamza fia is nős volt, és két kisgyermek édesapja.

Az IDF először csak az apa holttestének megtalálását jelezte, s azt, hogy fia sorsáról is aggasztó leletekre bukkantak, de a védelmi miniszter az X-en bejelentette mindkettejük halálát és földi maradványuk felszínre hozását.

A két ember holttestét az igazságügyi szakértői intézetbe szállították. Egy olyan területen fedezték fel őket, ahol korábban az IDF működött. Egyelőre nem közölték, mi vezetett halálukhoz, vagy mikor ölték meg őket.

A gázai iszlamista terrorszervezetek jelenleg 98 túszt tartanak fogva az övezetben, de közülük legkevesebb 34 embernek már csak a holttestét őrzik az izraeli hadsereg becslése szerint.

(mti)

2025, jan, 09