Január 9-én, éppen a 104. születésnapján (születése 104. évfordulóján) 12 órától vesznek búcsút Keleti Ágnestől a Kozma utcai izraelita temetőben.
A csütörtök hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, aki a világ legidősebb élő, egyben a világ valaha élt legidősebb ötkarikás aranyérmese volt.
Keleti Ágnes egyébként még 2005-ben azt mondta egy interjúban, hogy azt szeretné, ha Budapesten temetnék el, ragaszkodott hozzá, hogy idehaza helyezzék végső nyugalomra. Izraelben 2017-ben a legmagasabb állami kitüntetéssel is elismerték a bajnoknőt, aki 2016-ban költözött vissza Magyarországra.
Keleti Ágnes 1957-ben költözött Izraelbe, ahol lefektette a zsidó állam tornasportjának alapjait. 2021 óta Keleti Ágnes nevét viseli az izraeli női tornászbajnokság.
Január 9-én a Kozma utcai temetőben dr.Verő Tamás főrabbi búcsúztatja, a kántori feladatokat Nógrádi Gergely főkántor látja el.