A magyar uniós elnökség alatt fogadták el a tagállamok az antiszemitizmus elleni küzdelemről és az európai zsidó élet előmozdításáról szóló határozatot – jelentette ki a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videójában az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Bóka János azt mondta, “Nyugat-Európában az egyre erősödő antiszemitizmus aggasztó jeleit látjuk”. Hozzátette: az európai zsidó közösségek egyes tagállamokban már nem érzik magukat biztonságban.
A magyar uniós elnökség erre tekintettel az antiszemitizmus elleni küzdelmet és az európai zsidó örökség védelmét kiemelt jelentőségű kérdésnek tekintette – hangsúlyozta a politikus.
Leszögezte, hogy az európai zsidó közösségek “közös örökségünk, hagyományaink” részét képezik. Az európai zsidó közösségek nélkül Európa nem lenne többé Európa.
A magyar uniós elnökség alatt a tagállamok egyhangúlag elfogadtak egy határozatot az antiszemitizmus elleni küzdelemről és az európai zsidó élet előmozdításáról, ami a magyar elnökség történelmi jelentőségű sikere – zárta videóját a miniszter.
(mti)