Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel telefonon – közölte az izraeli kormány.
A közvetítők segítségével zajló tárgyalásokon a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásakor a Gázai övezetbe hurcolt, és még fogságban lévő mintegy száz izraeli túsz kiszabadításáról, illetve az elhunytak maradványainak átadásáról és az ennek fejében kihirdetendő tűzszünetről egyeztetnek.
Az izraeli kormányfő szerint a Trumppal folytatott telefonbeszélgetésén azt hangsúlyozta, hogy “ki kell teljesíteni Izrael győzelmét”.
“Éjt nappallá téve azon dolgozunk, hogy hazahozzuk a túszokat, az élőket és az elesetteket” – mondta a miniszterelnök, de hozzátette: “minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb – így Isten segedelmével sikerülni fog.”
A ynet értesülése szerint Donald Trump túszügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Adam Boehler Izraelbe látogat a héten, ahol a túszok ügyében várhatóan izraeli tisztviselőkkel egyeztet.
Izrael úgy véli, hogy a 2023. október 7-én elrabolt 251 túsz közül 96 továbbra is az övezetben található, közülük legkevesebb harmincnégyen meghaltak. Mellettük két, önszántából a háború előtt Gázába ment izraeli, valamint az Erős Szikla hadműveletben, 2014-ben elrabolt két katona holttestének visszaadásáról is tárgyalnak.
(mti)