Hanukai program-kavalkád Budapesten 2024

Hanuka idén december 25-én este köszönt be. Az ünnep nyolc napján a BZSH zsinagógáiban mindenhol lesz naponta gyertyagyújtás, de emellett több helyen színes programokkal várják az érdeklődőket.

Alábbi összeállításunkban összegyűjtöttük az ünnep apropóján Budapesten zajló nagyobb eseményeket, ünnepségeket, így aki szeretne, ellátogathat a különböző körzetekbe, közösségekbe a “Fény ünnepén”.


2024. december 18. szerda 15:00
Zenével és humorral ünnepelnek Újpesten

Valiszka László énekes és Éles István humorista is fellép az idei Hanuka ünnepén az újpesti körzet ünnepváróján. A jó hangulat mellett természetesen lesz hanukai fánk is.

Cím: 1042 Budapest, Berzeviczy Gergely u. 8.


2024. december 26-29.
Hanukafeszt

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezi a HanukaFeszt rendezvénysorozatot a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Hitközség (BZSH) december 26. és 29. között, amire szeretettel invitáljuk kedves közönségünket.

Ünnepeljük együtt a csodát, gyújtsuk meg a tündöklő hanukai gyertyákat, hozzuk el közösen a fényt a sötétségbe a Rumbach zsinagógában, a Goldmark teremben és a Bálint Házban!

Részletes program IDE klikkelve>>>


2024. december 26. csütörtök 18:00
Ünnepi koncert a Frankelben

December 26-án, este 18 órától Szulák Andrea Nógrádi Gergely főkántor társaságában varázsolja el hangjával a Frankelban helyet foglalókat a hanukai koncerten, amelyre a belépés ingyenes lesz.

Cím: 1023 Budapest, Frankel Leó út 49


2024. december 27. péntek 15:00
Hanuka a Hunyadi téren

A VI. kerületi Ohél Ávráhám zsinagóga hanukai mulatságán a szervezők jó hangulatot, finom ízeket, fánkot és hanukai dallamokat biztosítanak az ünnepelni vágyók részére.

Cím: 1067 Budapest, Hunyadi tér 3.


2024. december 28. szombat 16:00
Családi Hanuka a Dor Hadassal

A Dor Hadas sok szeretettel vár mindenkit december 28-án a Bagázs Bazárba, hogy közösen ünnepelhessük a hanukát!

Regisztrálni az eseményre itt lehet>>>

Cím: 1137 Budapest, Szent István park 10.


2024. december 28. szombat 18:00
Flashmob gyertyagyújtás a Jászai Mari téren
dr.Verő Tamás főrabbi mindenkit szeretettel vár a XIII. kerület ikonikus terénél a szokásos gyors hanukai gyertyagyújtásra és egy meleg teára.

Cím: 1055 Budapest, Jászai Mari tér


2024. december 28. szombat 21:00
Mega Hanuka Party a Wesselényi utcában

Egy MEGA nagy hanukai bulival készül a Mazsihisz a fiatalabb korosztálynak. Szeretettel várják a 18-35 közötti korosztályt a Goldmark terembe, ahol Dj Cortador gondoskodik majd a remek hangulatról.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött>>>

Cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 7. Goldmark terem


2024. december 29. vasárnap 13:00
Hanukai kavalkád kicsiknek és nagyoknak a Frankelben

13.30 Interaktív mesekoncert a Kárász Eszter Duóval

15.00 A latkesz ezer arca – Fűszeres Eszterrel hat féle zöldségből készítünk latkeszt. Ki-ki a saját kedvenceiből válogathatja hozzá össze a hozzávalókat, sőt a mártogatósok is egyéniek lesznek.

16.30 Három író-három világ író-olvasó találkozó. Nógrádi Gergely, Sági György és Szántó T. Gábor új könyveiről beszélget Szegő Jánossal a Magvető Kiadó szerkesztőjével.

18.30 Francia sanzonokkal a fény ünnepén. Énekel: Bardóczy Attila, a zongoránál: Neumark Zoltán

Cím: 1023 Budapest, Frankel Leó út 49.


2024. december 29. vasárnap 14:00
Zuglói hanukai mulatság

A XIV. kerület Thököly úti zsinagógájában közös gyertyagyújtással, finom fánkokkal és énekléssel ünnepelnek.

Cím: 1143 Budapest, Thököly út 83.


2024. december 29. vasárnap 15:30
Hanukaland – Családi hanuka a Bálint Házban

A Hanukaland színes programkínálata garantálja, hogy senki sem unatkozik:
– Fánkdíszítés és hanukai kekszsütés – süsd meg a saját hanukai kekszedet, és díszítsd a fánkodat kedved szerint! Az illatok és ízek mindenkit magukkal ragadnak.
– Arcfestés – a móka garantált, hiszen a gyerekek (és a vállalkozó kedvű felnőttek) kedvenc hanukai szimbólumokká vagy akár vicces figurákká változhatnak.
– Játékos állomások – izgalmas kihívások várnak, ahol kipróbálhatjátok a tudásotokat, ügyességeteket és kreativitásotokat.
– Hóra táncház – a nap egyik legvidámabb része, ahol a hagyományos izraeli táncok lüktető ritmusára mozdulhat mindenki!
– Felnőtteknek pedig az AHAVA termékeivel készülünk, amit ki is próbálhattok szépségtanácsadói segítséggel

MENETREND:
15:30 – Kapunyitás
15:30 – 19:00 Hanukaland állomások
16:00 – 16:30 Kispárna Mesezenekar
16:40 – 17:00 Hóra táncház
18:00 – Énekeljünk együtt izraeli és hanukai dalokat
18:15 – Hanukai gyertyagyújtás Verő Tamás rabbival
19:00 – 19:30 Hóra

Jegyárak:
Felnőtteknek: 2500 Ft,
Gyerekeknek: 1700 Ft
Nyugdíjasoknak: 1500 Ft
1 éves kor alatt ingyenes!

JEGYVÁSÁRLÁS>>>

Cím: 1065 Budapest, Révay utca 16.


2025. december 29. vasárnap 16:00
Karády slágerek a Csákyban

A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas magyar színésznő előadásában Karády Katalin slágerei szólalnak meg.
Előtte 15 órakor a Hegedűs-Csáky zsidóságért díj átadására, 15:30-kor ünnepi gyertyagyújtásra kerül sor.

Cím: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 3.


2024. december 29., vasárnap 17:00
Hanuka Fair a Merkazban

Egy felejthetetlen Hanukai partyra hívnak mindenkit a Héber és Izraeli Kulturális Központba, ahol minden ünneplő megismerkedhet fantasztikus szervezetekkel és emberekkel, részt vehet izgalmas workshopokon, élvezheti a finom fánkokat és közösen meggyújthatja a hanukai gyertyákat.

Cím: 1061, Budapest Paulay Ede utca 1.


2024. december 29., vasárnap 17:00
Páva utcai buli
A IX. kerületi Páva utcai zsinagóga közössége közös gyertyagyújtással, fánkkal, forralt borral és örömzenéléssel ünnepel.

Cím: 1094, Budapest Páva utca 39.


2024. december 29., vasárnap 17:00
Hanuka a Nagy Fuvarosban

A Nagy Fuvaros utcai templomkörzet az idősek klubjával és a Talmud Tóra növendékekkel közösen mindenkit szeretettel várnak a hagyományos “nagy fuvi” hanukai bulira, amelyen két művész Beregi Péter és Heller Tamás gondoskodnak a jó hangulatról. Lesznek finom fánkok és
italok is.

Cím: 1084, Budapest Nagy Fuvaros utca 4.


2024. december 29. vasárnap 16:00
Dohány Klub hanukai ünnepség a Goldmarkban
Hanuka ünnepén a Dohány Klub ismét megnyitja teret egy közös kávézásra, forrócsokizásra és természetesen hanukai gyertyagyújtásra.

Az esemény regisztráció köteles>>>

Cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 7. Goldmark terem


2024. december 29., vasárnap 18:00
Hanuka Koncert a Marczibányi Téri Művelődési Központban

Az ünnepi koncert az 5. gyertyagyújtással indul és dr. Verő Tamás főrabbi ünnephez kapcsolódó beszédével. Ezután felcsendülnek hanukai dalok a Sirim kórustól, illetve Falusi Mariann és Bíró Eszter előadásában egyaránt megszólalnak tradicionális zsidó dallamok jiddisül, héberül, olykor judeo-spanyolul, illetve kifejezetten hanukai dallamok, miközben magyar költők – Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, Szép Ernő – megzenésített versei vagy Leonard Cohen Hallelujája is elhangzanak.

A zenében sokféle fúzió érvényesül, a folklórtól, a jazzen és világzenén át a kortárs komolyzenéig. Födő Sándor zeneszerző kortárs szerzeményei is bőven adnak lehetőséget a kísérletezésre, improvizációkra. A magyar költészet gyöngyszemei úgy vegyülnek a zsidó folklór dallamaival a koncerten, hogy szinte nem lehet észrevenni, hol kezdődik a vers és hol folytatódik a kortárs kompozíció. Igazi ünnepi örömzene a Fény ünnepén!

Közreműködnek:
Bíró Eszter – ének
Falusi Mariann – ének
A Lauder Iskola Sirim kórusa – ének, vezényel: Rév Katalin Hanna
Csókás Zsolt – gitár
Cserta Balázs – fúvós hangszerek
Födő Sándor – harmonika, zongora, ütőhangszerek
Kovács Zoltán – bőgő

Belépő: 8500 Ft

Cím: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A


2024. december 29., vasárnap 18:30
Helló Hanuka! – A Gólem színház hanukai különkiadása

A Helló Sábesz! sorozat új, különleges, ünnepi eseménnyel jelentkezik ezúttal nem péntek este. A Hello Hanuka nem a sábeszi, hanem a hanukai ünnepi asztalt mutatja be. Mivel, hogyan és mit, milyen csodát ünnepelnek ilyenkor a zsidók? Mit szabad, mit tilos és mit muszáj megtenni és megenni az ünnep alatt? Van-e bármi köze a karácsonyhoz, hogyan kell a gyertyákat meggyújtani, ki gyújthatja meg, hányat és miért kell az ablakba tenni? Mindezt megtudhatják az érdeklődők egy igazi sábeszi vacsora kíséretében, ahol kalács, sólet és maceszgombóc leves is lesz!

Az est házigazdája Borgula András.

Jegyvásárlás>>>

Cím: 1077 Budapest, Csányi utca 3.


2024. december 30. hétfő 15:00
A BZSH idősek klubjai a Goldmarkban ünnepelnek
A Budapesti Zsidó Hitközség két idősek klubja, a Héber Imre Klub és a Herman Lipót Klub közös ünnepséget tart a Goldmark teremben, ahol dr.Frölich Róbert országos főrabbi jelenlétében kerülnek meggyújtásra a gyertyák lángjai, fellép a Goldmark kórus, valamint a Dalköltők Társasága Trió (Haagen Imre, Kollár Tamás és Straub Dezső).

Az esemény regisztráció köteles>>>

Cím: 1077 Budapest, Wesselényi utca 7. Goldmark terem


2024. december 30. hétfő 18:00
Flashmob gyertyagyújtás a Lövőház utcában
dr.Verő Tamás főrabbi mindenkit szeretettel vár az immáron már hagyományos hanukai gyertyagyújtásra a II. kerületi Lövőház utcába, ahol a dalok mellett egy meleg teával is várják az ünneplőket.

Cím: 1024 Budapest, Lövőház utca


2025. január 1. szerda 18:00
Gozsdu Hanuka
Ünnepi gyertyagyújtás Hanuka nyolcadik napján Deutsch Péter és Radnóti Zoltán rabbikkal a Gozsdu udvarban.

Cím: 1075 Budapest, Gozsdu Udvar


2025. január 1. szerda 18:00
Elektromos hanukia készítés a Bét Jehudában

Az ünnep utolsó estéjén zenés mulagtság lesz a VIII. kerületi zsinagógában, ahol egy különleges, elektromos hanukia elkészítésére is sor kerül.

Cím: 1084 Budapest, Scheiber Sándor utca 2.


2025. január 2. csütörtök 15:00
Mazsike Hanuka
Töltsék együtt Hanuka utolsó napját a Mazsikével. Az elmúlt pár évben különös és fontos helyen, a Budavári eltemetett zsinagógánál tartják meg a fény ünnepét. Ez arra is jó és fontos alkalom, hogy megemlékezzünk az ott 1686-ban elpusztított budai zsidó áldozatokról. Egyben ráirányítsuk a figyelmet az Eltemetett zsinagóga feltárásának fontosságára.

A Mazsike vendégei lesznek: Kardos Péter főrabbi és Nógrádi Gergely főkántor

Regisztráció>>>

Cím: 1014 Budapest, Babits Mihály sétány 5.

2024, dec, 16