Izraeli légicsapások megsemmisítették Szíria stratégiai fegyverkészleteinek nagy részét

Izrael célja, hogy „steril védelmi övezetet” hozzon létre Dél-Szíriában, amit szerintük állandó katonai jelenlét nélkül is meg tudnak valósítani, mondta Izrael Katz védelmi miniszter – számolt be a Reuters.

Az izraeli védelmi miniszter bejelentésével egyidőben a hadsereg közölte, hogy légicsapásokkal megsemmisítették Szíria stratégiai fegyverkészleteinek nagy részét. Az elmúlt 48 órában, Bassár el-Aszad elnök kormányának összeomlása óta, az izraeli hadsereg közlése szerint a vadászgépek több mint 350 csapást mértek célpontokra, köztük katonai repülőterekre, fegyvergyártó létesítményekre, harci repülőgépekre és rakétákra. Emellett csapást mértek a szíriai haditengerészet létesítményeire is.

Izraeli tisztviselők szerint a Szíriában végrehajtott támadások célja a stratégiai fegyverek és a katonai infrastruktúra megsemmisítése volt. Ezzel azt szeretnék megakadályozni, hogy az Aszadot hatalomból kiszorító lázadó csoportok felhasználják ezeket. A csoportok egy része az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz kötődő mozgalmakból nőttek ki.

„Nem áll szándékunkban beavatkozni Szíria belügyeibe, de egyértelműen meg kívánjuk tenni, ami szükséges a biztonságunk garantálásához” – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Aszad vasárnapi elmenekülése után az izraeli csapatok bevonultak az 1973-as arab-izraeli háború után létrehozott, Szírián belüli demilitarizált övezetbe is.

(Reuters)

2024, dec, 11