Noach(נֹחַ) szakaszában “betelt a föld gaztettekkel” és megérett a pusztulásra. Isten megbánta, hogy megteremtette, (lehet hogy az angyaloknak volt igazuk, akik a Midrás szerint eleve ellenezték az ember teremtését) és elhatározta, hogy vízözönt hoz a világra. Mivel azonban Isten akart még egy esélyt adni a vétkes világnak – megtalálta Noé személyében azt, aki alkalmas arra, hogy családjával együtt életben maradjon, és egy új, jobb világot teremtsen a régi romjain.
Az özönvíz nemzetségének vétkeit Bölcseink abban találták, hogy egymással szemben sem viselkedtek emberiesen: raboltak, erőszakoskodtak, fajtalankodtak – még az állatok és madarak is! – akik természetük ellenére cselekedtek így, utánozván az elfajzott embert, a teremtés koronáját, aki tíz nemzedék alatt (Atyák, 5,2) teljesen elmaszatolta, elvesztette az isteni képmást, amelyre teremtetett. Noé és bárkája mentette át a halálra ítélt emberiség maradékát.
Noé szakaszában nincs micva a 613-ból, ami a zsidókat kötelezi. Ezzel szemben innen ered a Noachiták hét micvája, ami tulajdonképpen a civilizált emberiség minimális erkölcs kódexe. Ez tiltja a pogány bálványimádást (faragott képek, istenszobrok), a gyilkosságot és a házasságtörést, az istenkáromlást, a rablást és élő állat húsának élvezetét, valamint előírja a civilizált közigazgatás megszervezését és független bíróságok felállítását.
A szakasz végén – közben eltelt még tíz nemzedék – feltűnik Ábrahám, a monoteizmus felismerője és terjesztője a földön.