A kneszet elfogadta az UNRWA működését Izraelben betiltó törvényt

Az izraeli parlament, a kneszet hétfő este elfogadta az ENSZ palesztinokat támogató segélyszervezete (UNRWA) Izrael területén való működését betiltó törvényt.
Az UNRWA ezentúl nem működtethet képviseleti irodát, nem nyújthat semmilyen szolgáltatást és nem végezhet semmilyen tevékenységet sem közvetlenül, sem közvetve Izrael területén.

A törvényt nyugati és arab országok nemzetközi tiltakozása ellenére szavazták meg második és harmadik olvasatban anélkül, hogy meghatároztak volna alternatívát a palesztinok további segélyezéséhez. Beszüntetik a segélyszervezetet a kelet-jeruzsálemi Suafat menekülttáborban is, ahol köztisztasági, oktatási, egészségügyi és más szolgáltatásokat biztosított a lakosoknak.

A törvény megnehezítheti az izraeli bankok számára az együttműködést a segélyszervezettel, melynek vezetői attól tartanak, hogy a fizetések átutalásának és a beszállítók kifizetésének gondja a szervezet összeomlását okozza Ciszjordániában és a Gázai övezetben, ugyanis ezt eddig az izraeli Bank Leumival végezték.

A kneszet hétfő este megvitatott egy másik törvényjavaslatot is, amely szerint állami hatóságok, benne a közfeladatot ellátó szervezetek és személyek nem léphetnek kapcsolatba az UNRWA-val vagy azt képviselő személyekkel, valamint megszüntetik a segélyszervezet eddigi adókedvezményeit és diplomáciai mentességeit.

Ennek alapján az izraeli hadsereg palesztin területeken koordinációs feladatokat ellátó egysége is kénytelen lesz megszüntetni kapcsolatát az UNRWA-val.

A törvényjavaslatot benyújtó képviselő eredeti indítványa terrorszervezetté próbálta nyilváníttatni az UNRWA-t, de ezt később enyhítették, mert jogi nehézségekbe ütközött a kivitelezése.

Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője úgy fogalmazott, hogy a szervezet működésének betiltása Izrael területén „csak tovább súlyosbítja majd a palesztinok szenvedését, különösen a Gázai övezetben”.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma hétfőn aggodalmát fejezte ki a jogszabály miatt. Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és más országok külügyminiszterei vasárnap közös nyilatkozatot adtak ki az UNWRA elleni törvényjavaslatokkal szemben.

Izraellel barátságban álló országok, köztük Ausztrália, Kanada, Japán és Dél-Korea külügyminiszterei arra figyelmeztettek, hogy a törvénynek „pusztító következményei” lehetnek Ciszjordániában és a Gázai övezetben, mert nem lesz aki oktatási, egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat nyújtson, és ezért növekedhet az éhezés és a betegségek terjedése a palesztinok körében.

(mti)

2024, okt, 29