A pesterzsébeti zsidóság történelméről nyílt kiállítás a Gaál Imre Galériában “Hagyomany és Emlékezet” címmel, amely a helyi zsidóság történetét követi nyomon a XIX. század utolsó harmadától egészen napjainkig.
A közösség évtizedekig a helyi társadalom szövetébe illeszkedve, békés együttműködésben vett részt a település fejlesztésében, nagy hatást gyakorolva nem csak az iparra és a kereskedelemre, de a karitativ ellátásra is.
A pesterzsébeti zsidóság életéről számtalan korabeli beszamoló maradt ránk. A kerületi zsidóság pezsgő életének a holokauszt vetett véget. A kiállítás gazdag anyagából tudhatjuk meg, hogy erzsébeti zsidó hitközség 1876-ban alakult meg 10 család részvételével.
1895-ben alakult meg az erzsébetfalvai Chevra Kadisa, amely a zsidó temető területét megvásárolta, bekeritette és a temetéshez szükséges körülményeket kialakította.
Az erzsébetfalvai zsidó közösség egyik legfontosabb célja mar a kezdetektől fogva egy saját zsinagóga felépítése volt.
A Batthyány utcai zsinagóga alapkövét 1900. majus 22-én, 18 érakor nagy érdeklődés mellett tették le, amelyen dr. Krishaber Béla rabbi mondott beszédet. A zsinagógát 1901. februar 17-én, vasárnap avatták fel, majd az 1960-as években a MIOK eladta az épületet.
Nem tudni, hogy a holokauszt idején összesen hány erzsébeti zsidó halt meg a koncentrációs taborokban és a munkaszolgálatban. A Holokauszt Dokumentaciós Központ listáján 1248 személy szerepel. A névsor egészen biztosan nem teljes és talán soha nem is lesz az. Egy 1946-os cikk szerint Pestszenterzsébet 4250 fős zsidó közösségéből 698-an maradtak.
A kiállítást a BZSH Dél-Pesti körzetének elnöke, Kerényiné Rippner Zsuzsa nyitotta meg.
A megnyitón elhangzott beszéde az alábbiakban olvasható:
„Az Örökkévaló különböző hiteket adott nekünk, de csak egyetlen világot, hogy együtt éljünk benne” – mondta Lord Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség egykori főrabbija.
Nagy tisztelettel köszöntöm a megjelenteket! Köszöntöm Havasi Zoltán alpolgármester urat, helytörténeti múzeum igazgató asszonyát Udvary Ildikót és helyettesét Skaper Brigittát.
Köszöntöm Totha Péter Joel Főrabbi urat hitközségünk vezetőrabbiját, aki betegsége miatt nem tud itt lenni.
A mai kiállítás fontos esemény közösségünk életében, de én úgy érzem, hogy Pesterzsébet életében is jelentős helyet foglal el. Ez a kiállítás az emlékezés jegyében és a tisztelet, valamint jövőbe vetett hít reményében készült.
A helyi városrész fejlődése nem választható el az itt élt zsidó emberek tevékenységétől. Fontos szerepet töltöttek be a polgárosodó város életében. Elősegítették a gazdasági fellendülést, jelentős adófizetők voltak. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a poros kis faluból fejlett előváros lett és Budapest, a főváros részévé vált. Üzemeket, gyárakat alapítottak, üzletek hoztak létre. Részt vettek a közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben. A közösség szervesen fejlődött, ezer szállal kötődtek a helyhez és saját múltjukhoz.
Virágzó közösséget hoztak létre, zsinagógát építettek. A holokauszt mindezt kettévágta, Pesterzsébet akkor még vidéknek számított és mint ahogy történt ez más vidéki városokban, itt is elpusztították a zsidó közösség kilencven százalékát. Ebből a hatalmas veszteségből állt fel a helyi zsidóság.
Ma saját modern, minden előírásnak és minden követelménynek megfelelő saját imaházban dicsérhetjük az Örökkévalót.
A hitközséget újra létrehozó alapító tagjaink, többsége sajnos már nem él, de amikor kezdetben összejöttek a Csiliben valószínűleg nem remélték, hogy a közösség több mint 22 év után is működni fog. Amikor veszteségekről beszélünk, akkor mindig számok, adatok hangzanak el, elfelejtjük, hogy ezek élő tevékenykedő emberek voltak. Nekünk másod generációs holokauszt túlélők számára mindig szívbe markoló látvány találkozni egy-egy olyan tárggyal, amelyhez hasonlót esetleg régen otthon is láthattunk.
Azonban, aki nem ismeri ezeket a történeteket ez a kiállítás segít közelebb hozni megismertetni az itt élt emberek sorsát, életet.
Frölich Róbert Főrabbi Úr mondta egyik beszédében, hogy bár ez minden történész fülét bizonyára sérti, de játszunk el egy percre a gondolattal, hogy” MI LETT VOLNA HA” -akkor nem kiállítás segítségével próbálnák megidézni az elmúlt sorsokat, hanem mindenki otthon hallgatná a családi történetek, játszanának a gyerekekkel, beszélgetnének a szomszédokkal.
Nemrég olvastam egy most megjelent könyvben:
Ha nincsenek gyökereid, örökséged sincsen. Értékünket őseink értékei határozzák meg. Nevet szerzünk magunknak, hogy továbbadhassuk gyermekeinknek.
„a hagyományt nem őrizni kell, hanem megélni” Átélni és apáról fiúra átörökíteni, mert a „nemzedékeken át megvalósuló beágyazottságától válik azzá, ami: vagyis hagyománnyá. Csak így teljesítheti hivatását, így válhat a nemzet, a vallás? megmaradását szolgáló kulturális és szociális immunrendszerré. Valójában nem nekünk kell őriznünk a hagyományt, hanem a hagyomány, ami őriz bennünket, növelve a közösség, a nemzet fennmaradásának esélyeit.”
Nemcsak személyes okokból tartom ezt a kiállítást nagyon fontosnak, hanem azért is, mert kép és szövegszerűen benne van minden, ami a magyarországi, a helyi zsidóság sorsát mutatja be.
A kiállítás rendezői nagyon nagy munkát fektettek be abba, hogy minél élethűbben mutassák be egy-egy ember életútján keresztül azt a fejlődést, azt a kiteljesedést, azt a folyamatot, amelyen Pesterzsébet végig ment, azt az életvitelt, ami itt folyt és bárhol máshol hasonlóan az országban. Munkájukat odaadóan segítette néhány tagunk személyes tudásával, tapasztalatával.
Ha végig nézik, látni és érezni fogják, hogy sokkal több dolog van, ami összeköt bennünket itt élőket, mint ami szétválaszt.
Kérem tekintsék meg a kiállítást és álljanak meg egy-egy tabló előtt egy percre gondoljanak bele az itt látottakba és ezen keresztül a bemutatott életutakba és az Önök saját sorsába.
„Ha valaki a jóságnak és a szeretetnek csak egy morzsáját, az igazságnak és a fénynek csak egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába: életének megvolt az értelme” mondta Alfréd Delp jezsuita pap, aki a Hitler elleni merényletben való részvétele miatt börtönben halt meg.
Hadd idézzem a zsoltár szavait:
Eszo Ejnáj el Hehárim Méájin, Méájin Jávo Ezri!
Szemeimet a hegyek fölé emelem, onnan jön az én segítségem!
Emlékezzünk és biztos vagyok abban, hogy amig lesz, aki felidézi a múltat addig nem felejtjük el.”
Az időszaki kiállítás a Gaál Imre Galériában megtekinthető 2024. október 9. és 2025. január 11. között.