Ma este beköszönt Ros Hasana, és az 5785-ös zsinagógai esztendő. Az ünnepről és az ahhoz tartozó szokásokról dr.Frölich Róbert országos főrabbi egy korábban publikált tanítását közöljük:
Ros Hasana (ראש השנה) héber kifejezés jelentése az “év feje”, és a kétnapos ünnep – ellentétben a civil újévvel – “nem a pezsgőivás és a szerpentindobálás”, hanem az önvizsgálat, a bűnbánat és a bocsánatkérő imák ideje.
Ros Hasana egyrészt a világ születésnapja, hiszen a zsidó hagyomány szerint 5785 évvel ezelőtt e napon teremtette Isten a világot, másrészt az ítélet napja is. Ezen a napon ugyanis nyitva van Isten előtt a három könyv, az élet, a halál, illetve az “eldöntendő kérdések” könyve, és az új esztendő első napján minden ember megítéltetik, és neve belekerül valamelyik könyvbe. Nemcsak a zsidók, hanem mindenki, “aki csak jár-kel ebben a világban, úgy vonul el ilyenkor” Isten előtt, “mint a pásztor előtt a nyáj”.
A Ros Hasanakor meghozott ítéletre tíz nappal később, Jom Kippurkor, azaz az Engesztelés napján kerül rá a pecsét. A két ünnep között reggel a templomokban bűnbánó imát mondanak, és igyekeznek nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyeket az év során. Hátha Isten ad még egy esélyt, és ha Ros Hasanakor rossz könyvbe lettek is beírva, Jom Kippurig még átimádkozhatják magukat az élet könyvébe.
Az országos főrabbi szólt arról is, hogy az ünnepen a férfiak hosszú, fehér halotti ruhát, úgynevezett kitlit öltenek. Ennek viselésével tudatosítják magukban, hogy ez akár az utolsó új évük is lehet. Másrészt azonban Istennek is üzennek, akit fehér ruhás és bűntelen angyalok vesznek körül. Mintha azt mondanák neki: “nézz már le ránk, hát nem ugyanúgy nézünk ki mi is, mint az angyalok?”
Az ünnep két napján összesen százszor szólal meg a sófár, az egyetlen klasszikus zsinagógai hangszer. A sófárt már Mózes idejében is használták, és gyakorlatilag ugyanaz volt a funkciója, mint a katonaságnál a kürtnek: a sófár hangjára indultak el, arra táboroztak le a pusztában vándorló zsidók.
Az ünnepen – amit a Tóra a kürtharsogás napjaként említ – a sófár feladata figyelmeztetni az embereket a bűnbánatra. Valójában már egy hónappal Ros Hasana előtt, hétfőtől péntekig minden reggel megszólal a zsinagógákban. Egyrészt azért, hogy “felkészítsen, másrészt, hogy ezzel is jelezzük Istennek, aki csak az ünnep napjára rendelte el fújását, hogy mi túlteljesítjük a tervet”.
“Mindig próbálunk egy kicsit lelkére beszélni Istennek, hogy irgalmazzon nekünk, mint ahogy egy apa megkönyörül a gyermekein”. A tradíció szerint Ábrahám ezen a napon akarta feláldozni fiát, Izsákot Isten kérésére, végül azonban csak egy kost kellett feláldoznia. Így tehát a kos szarvából készített sófár hangja emlékeztet mind Ábrahám, mind Izsák “föltétlen odaadására” is. Az apáéra, aki föláldozta volna a fiút, akiből az isteni ígéret szerint “annyi utódja lesz, mint égen csillag”, és a fiúéra, aki fölfeküdt az oltárra, noha nem volt már kisgyermek, így lett volna lehetősége nemet mondani apjának, mégsem tette.
dr.Frölich Róbert szerint: a zsinagóga mellett a zsidó élet másik fontos színtere a családi otthon, ahol már nem a bűnbánat és Isten “megpuhítása” a cél, hiszen családi körben újévkor “kitör belőlünk az optimista”. Az ünnep végéig az év során sósan fogyasztott fonott kalácsot, a bárheszt mézbe mártják, hogy édes legyen az év, és édes ételeket esznek, mézbe mártott almát, kompótot, mazsolát. Manapság újra gyakorolt szokásként említette azt, hogy az ünnep első napján kenyeret szórnak valamilyen élő vízbe, hogy ahogy a víz elviszi a morzsát, úgy vigye el bűneiket is – zárta korábbi, a Népszavának adott interjúját dr.Frölich Róbert.