Visszatekintve 5784-es zsinagógai évre, megvizsgáljuk emlékezőtehetségünket, és megpróbáljuk feleleveníteni a tavalyi ros hasanat, az akkori újévi fogadkozásainkat, és ha ez sikerül, tovább megyünk, és a sikeresen teljesített fogadkozásainkat, fogadalmainkat.
Kik ültek mellettünk az elmúlt ünnepekkor, kikkel osztottuk meg érzéseinket, érzelmeinket, gondunkat, bajunkat. Kik voltak azok, akikre számíthattunk, akikben csalódtunk. Gyűlnek a gondolat foszlányok, és ezek kis puzzle darabjai kezdenek összeállni. Sikeres volt-e az elmúlt év? A sófár hangja most lelkiismeretünk vizsgálatára szólít mindnyájunkat. Látjuk-e, hogy mások-e az idei fogadalmaink és kéréseink, vagy megegyeznek a múlt éviekkel – mert vagy nem valósultak meg, vagy nem tökéletesen jöttek létre – esetleg teljesen újak az idei vágyaink.
Bizalom, bizakodás. Kol nidré, a fogadalmak alóli mentességet kérő ima. Jom kipur beköszöntésének estéjén, az egyre emelkedettebb, egyre hangosabban mondott imák, lelkünk legmélyéhez kell hogy eljussanak, ahol ott vagyunk csak az Örökkévaló, és csak a mi, az életünk minden mozzanata mérlegelésre kerül. Csüggedésnek helye nincs! Nekünk önvizsgálatot kell végeznünk, fogadalmat teszünk, és utána jöhet egy év, amely szebb és jobb lesz, mint az előző. 5785. Mindig eszünkbe jut az elmúlt év, bár nem mindig kívánjuk ezt, mert jobb lenne nulláról kezdeni, nem cipelni a múltat magunkkal, de a régi énünk nélkül nem lehet előre lépni. Csak azt lehet csinálni, hogy eddig életünkkel együtt tovább haladva, megnézzük, hogy hogyan tovább jobban és szebben, kevesebb döccenővel és hibával.
Nekünk is tenni kell, mert csak akkor segít a Mindenható rajtunk, ha mi is véghez viszünk jó cselekedeteket. Istenben való feltétel nélküli hitre van szükségünk, istenfélelemre szükség van, mert ebbe bele- kapaszkodva, megakadályozzuk a bűnös gondolatok győzelmét.
Tavalyi őszi nagyünnepi sorozatunk végén, október 7-én, szimhát tóra ünnepén szörnyűség érte népünket, és azóta is nap-nap után a fájdalmas seb nem gyógyul, és ez az egész izraeli generáció minden egyes tagját érinti. Egy népként, a mi szívünk is sajog, és csak akkor szerezhetünk gyógyulást magunkra és rájuk, ha megnézzük, mi mit tudunk tenni magunkért, értük. Az Örökkévaló tudtával és e közösség beleegyezésével, az égi és földi törvényszék előtt megengedjük, hogy a vétkezők velünk imádkozzanak. Befogadunk mindenkit az imánk elmondásával, de tudjuk-e őszintén mondani, és ami fontosabb őszintén végrehajtani? Mindazokat a fogadalmakat, eltiltásokat, esküket, ígéreteket, átok alá helyezéseket, vezekléseket és kijelentéseket, melyeket megfogadtunk, melyekre megesküdtünk és melyekre elköteleztük magunkat, melyeket megtiltottunk magunknak ettől a Jom Kipurtól az következő Jom Kipurig, mely javunkra válik, mindezeket megbántuk már! Minden bűn legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelező és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli!
Erről szól az új év, Ros Hasana, a 10 bűnbánó nap, és jom kipur az engesztelés napja. Hogy mi most nem egy pillanatra gondolunk, nem egy ünnepnapra, ünnepi sorozatra tekintünk, hanem egy teljes évre. Elszámolunk a Világ Alkotójával, üzletelünk, kérünk, alkudozunk, és ezt a következő 365 napra gondoljuk. Ezért fontos meghúzni a határokat.
Fogadalom előtt, fogadalom után. Lezárunk valamit (5784) és elkezdünk valami újat (5785), amelyben reméljük, minden megadatik számunkra. ránk van bízva, hogy hogyan tovább. Ahol mi bennünk kell felébredjen az elmúlt évszázadok zsidóságágának, és a mi zsidó életünk menete.
Ehhez kívánok sok erőt, és főleg kitartást, hogy legyen bennünk meg az őszinte fogadalomhoz vezető út, és maga a fogadalom, és a teljesítéséhez kívánatos kitartás. Ám Izráél Cháj! עם ישראל חי
L’Shana Tovah Tikatevu!
לשנה טובה תִכָּתֵבוּ